Becsapós

2025.11.30 21:04 Ahoj poplacsek Olvasottság: <100x

1

Luca Guadagnino trükkös srác, mert két és fél órán keresztül rá tudja a nézőt kényszeríteni arra, hogy akármilyen nehezen is, de végigszenvedje a filmjét annak ellenére, hogy egyre nagyobb gyanú éled benne, hogy mi itt most jól át lesz cseszve. És tényleg ez derül ki, de addigra már késő, két és fél óra az ablakban, és azt már senki nem fogja visszaadni.

Szóval a rendező hitegeti a nézőt, aztán nemigen ad semmit. És közben ő maga sem nagyon tudja eldönteni, hogy a filmjének mi legyen a műfaja, össze-vissza csapong. Elindul egy 100%-ig Woody Allentől másolt főcím-feliratozással (fehér Windsor Light Condensed betűtípus fekete háttéren, közben klasszikus jazz szól). Aztán lesz egy filozófia-tanárnőnk a Yale-en (Julia Roberts), aki különféle függőségekkel (alkohol, gyógyszer) rendelkezik és fizikailag nem, de érzelmi szinten közben a hozzá túl jó férjét is csalja. Időnként hány, mint a lakodalmas kutya, és ez a tulajdonsága ahhoz képest, hogy milyen részletes és gyakori ábrázolást kap, nem nyer értelmet se a háttértörténet, se a szimbólumok szintjén. Na, ezt a tanárnőt találja meg egy diák egy sztorival, hogy erőszak áldozata lett. Ebből a végére olyan megfejtés születik, hogy besírtok, komolyan szánalmas, amit sikerült kihoznia a forgatókönyvírónak. A műfaji csapongás eközben végig fennmarad.

Amíg a nehezen nézhető és unalmasan folydogáló cselekményt nézzük, a lankadó figyelmünket lehetetlen zenei aláfestések is próbára teszik. Ezek is művészieskedő hatásúak, ráerősítve arra a szélhámosságra, hogy ha kibírjuk a végéig, akkor valami értékes lesz a jutalmunk. Hát nem, nem lesz.