A filmet megnézve két dolog volt a legmeglepőbb: 1 órával kezdés előtt néztem, hogy van még sok ülőhely. Kezdésre ezek szinte mind elfogytak. A másik, hogy a film egyből azzal indult, hogy bevonta a nézőt, mint egy online programon. Ez a bevonódás és filmes távolságtartás pulzálóan váltakozott, mint az élet szokott. Nem készült csodával és nem készült lenyűgözni senkit.
A filmben hatalmas szerepet kapott a hang és a szöveg. A látvány csak ezt szolgálta ki. Emiatt nagy felelőssége volt a fordítóknak és a magyar szinkronnak. Szerintem mindenki kiválóan teljesített. Az a tiszteletteljes, hipnotikus mese, ami végigkísérte a képsorokat, egy komoly, tömény üzenet volt. Betartotta a határokat, a kereteket és szólt minden emberért. Odafigyelést igényel a film, mert mély gondolatok váltanak elterelő gondolatokat, és könnyű lemaradni valami fontosról.
Nekem fura volt a kötelező propaganda a tibetiek szabadságáért és a háború démonizálása, de még ebben sem ment túl messzire. Példaként mutatta, hogy hová vezet az elme zajongása és az érzelmek elfajulása. A tibeti kultúrából és hitből kaptunk egy ízelítőt, ami bemutat egy békés világot, ahol mindenki egyenlő. A közvetlenség, az emberség, ami végig szerepel a történetben és a képsorokban bemutat egy embert, aki békében él vendégként. Kicsit sajnáltam, hogy a többi lámát vagy az iskolákat meg sem említették, de ez a film egyetlen emberről szólt az elejétől a végéig. Arról, hogy ő hogyan látja a világot.
Aki szeret gondolatokat befogadni egy olyan embertől, akinek se felesége, se gyereke, nem fog csalódni. A többiek kerüljék.
A film középpontjában a Dalai Láma áll, aki közel 90 évesen osztja meg gondolatait és gyakorlati tanácsait a 21. század kihívásainak kezeléséről. A dokumentumfilm során a... több»
