Mario Bava élete során az olasz filmek számos alcsoportját teremtette meg. Kezdetben a horror műfaj felé orientálódott. Elég, ha "A démon maszkja" vagy a "Vámpírok bolygója" alkotásait említem, amelyek máig keresett alkotások. De aki a slasher vagy a giallo műfajokat kedveli, annak szintén érdemes kutakodni az életművén belül. (pl. A vér öble/ Blood and Black Lace / A Blade In The Dark, és hol van még a sor vége...)
Miután képzőművészvénával rendelkezett és a rendezései többségénél maga ült az operatőri állványon, a látványvilág nála mindig átlag felettinek bizonyult. Így van ez a "Veszett kutyák' esetében is. Pedig ez a társadalomkritikával teleszőtt thriller a téma miatt kilóg a filmjei sorából, az egyetlen rendezése a témakörben. Mindazonáltal kiderül belőle, a képzett mester itt sem szokványos alkotást tett le az asztalra. Mindmáig jól fogyasztható darab. Talán lett volna még hozzá hasonló filmtémája a műfajban, ám "Signore Bava" a váratlan halála miatt többet nem forgathatott. Mint az élete vége felé készült rendezéseinél sokszor megesett, ezúttal is kivették a kezéből a végső vágás jogát. Talán ez szintén benne volt az okok között, hogy a "Cani arrabbiati" hamar eltűnt a filmes piacról a bemutatása után. Sokáig elveszettnek számított. Végül a rendező fia "ásta elő" és némi újravágással, javított szöveggel, továbbá felújított képi világgal ismét közkinccsé tett. Érdemes rákeresni.
A történet a "durr, bele a közepébe" kezdéssel vérbeli krimiként nyit. Az első félóra úgy elszalad, hogy fel sem tűnik az idő múlása. Rövid, pörgős jelenetek, kevés szöveggel. Mintha mai forgatókönyves recept volna. Ám a vágta később alábbhagy, de szerencsére a feszültségre ez nem vonatkozik. Kényszerből összezárt rablók és túszok egy kis autóban, a közvetlen életveszély nyomása alatt, a forró kánikula idején. Szinte együtt izzadunk a szereplőkkel.
Bava tényleg mesterien variálja a kamera képeit, hogy a nézőt ne untassa a viszonylag kevés látvány. Képes érdekeset adni, hangulatot teremteni. A menekülés idején a film átlép a pszichológiai tényezők mutatására. Minden szereplőről kiderül, mi rejlik a lelkében, vagy mi okból lett olyanná, amilyen. Pazar karakterek lettek összezárva. A banda vezére, a művelt "Doki": látszólag megértő ember, aki igyekszik nem szekírozni túszokat, ugyanakkor végtelenül önző, akit csak a pénz érdekel. Az agya számítógépként kattog, és minden eseményből vagy emberből hasznot kíván húzni.
Az ösztönlény "Penge" talán az őskorból itt maradt túlélő. Kiszámíthatatlan, kíméletlen és veszedelmes. Még önmaga elől is rejtegeti, mitől lett olyanná, hogy az emberséget keveri a gyengeséggel. "Harminckettes" hasonló Pengéhez, nem véletlenül lettek barátok. Belőle aztán végképp eltűnt a moralitás, Durva ember, aki élvezi, hogy a kiszolgáltatottakat kínozhatja.
A forgatókönyv javát George Eastman, Harminckettes alakítója írta. Rá tökéletesen igaz: a látszat csal. Jószemű szerző, ötletekkel teli, merőben mást mutat magáról, mint az alakított karaktere.
A túszok között van rettegő nő, aki tökéletes alany Harminckettes beteg elméjének "játékaihoz." Egy másik pedig a "buta liba" akit csak csacskaságai érdekelnek, a nyilvánvalót sem veszi észre. Érdekes figura a nagybeteg gyermekét menteni akaró apa, aki aztán végképp kutyaszorítóban van. Rajtuk kívül is akad még jól megírt és eljátszott jellem. Nincs sok szereplő a filmben, de mind a helyén van, egyik sem elnagyolt figura.
Változatosak a kényszerutazás helyszínei, helyzetei, és mind a korabeli olasz valóság egy-egy szeletét mutatják. Hogy úgy mondjam, nem éppen rózsás a kép. A társadalom és a rablók "megérdemlik egymást. Nagyon finoman bár, és a háttérben ugyan, de azért ott a tehetetlen és alkalmatlan rendőrség képe is. Abban, hogy az egyszerű állampolgárok szenvednek, bizony részük van a gyámoltalanságuk révén.
Mint az sejthető, a film további része a "ki lesz a túlélő?" szituációra épül, és ehhez méltóan csavaros. A forgatókönyv nem hagyja cserben a nézőt. Még a végére is marad egy hatalmas, átvitt értelmű "hasba rúgás."
Összefoglalva: Mario Bava utolsó teljes munkája méltó lezárása egy jelentős életműnek. Ez a filmje tartalmilag éppúgy aktuális, mint egykor volt. A kritikai része is állja az idő próbáját. A gengsztervilág mit sem változott, legfeljebb átalakult, no, meg rosszabb lett. Ez a történet a szórakoztatásra éppúgy megfelel, mint elgondolkodtatásra. Jó elegy, lehet róla megbizonyosodni.
72 Cani arrabbiati (1996)
Egy mindenre elszánt banda fegyveres rablást követ el az egyik gyógyszergyár pénzszállítói ellen. Az egyikük áldozatul esik a tűzharcban, de a társai elmenekülnek. A félelem... több»
Szereplők: George Eastman, Riccardo Cucciolla, Maurice Poli, Don Backy, Lea Lander
