Az elmúlt napokban az ázsiai horrorfilmek uralták nálam az esti filmválasztásaimat. Voltak köztük jobbak és rosszabbak, de a legfontosabb mégiscsak az volt, hogy bebizonyosodott bennem az a tény, hogy semmiféle ellenérzésem nincs az ázsiai filmekkel szemben (oké, talán egyedül csak a filmbéli karakterek neveivel vannak olykor gondjaim, miszerint ha megemlítenek egy karakter nevét a filmben, aki nem szerepel az adott jelenetben, akkor nem mindig értem, hogy melyik szereplőre gondolnak).
Na, de kanyarodjunk rá jelen filmünkre, merthogy a #túlélők egy rendkívül jól összerakott film lett.
A film forgatókönyve nem sokat foglalkozik azzal, hogy magyarázatokat szolgáltasson a nézőjének, hogy mi okból robban ki egy vírusfertőzés, de ezt már lassan megszokhatják a horrorrajongók, ugyanis míg régebben az efféle zsánerű filmekben mindig vagy megmagyarázták, vagy esetleg csak utaltak rá, hogy mi volt a kiindulópontja eme eseményeknek, de újabban sokkal többször alkalmazzák azt a történetbéli felütést, hogy egyszerűen csak belökik a nézőjét egy ilyen szituációba, és hagyják sodródni az események áradatával. Bevallom őszintén, ez engem régebben azért tudott zavarni, hogy ha egy fertőzéses horrorfilm esetében semmiféle magyarázatot avagy utalást nem kapok arra, hogy mi okból következett be eme történetbéli katasztrófa, de újabban észrevettem magamon azt, hogy azt is sokkal pozitívan tudom mára már fogadni, ha magyarázatok nélkül kell sodródnom az eseményekkel, ugyanis ezzel a történetbéli húzással egyből sokkal karakterközpontúbbá válik az egész története a filmnek. Ez leginkább akkor tud nagy mértékben érvényesülni, ha az adott filmünk nem sok karakterrel dolgozik, és hát ez hatványozottan igaz jelen filmünkre is.
Továbbá azt is kedvelem, ha egy efféle történetben figyelnek arra, hogy a főszereplő karaktere fokozatosan váljon igazi túlélővé, és ne egyből mindent ismerjen fel, ami ehhez szükséges lehet. Egyszóval legyen benne azért némi karakterfejlődés, és ezt bőven meg tudta ugrani jelen filmünk. Az is elnyerte a tetszésemet ebben a történetben, hogy a főszereplőink nem vállalhatatlan dolgokra koncentrálnak, mármint nem akarják felvenni a harcot a fertőzöttekkel, és nem akarnak hatalmas távolságokat bejárni a filmben, hiszen fel tudják fogni azt, hogy még ha egy közeli boltba ugranának le, az is hatalmas kockázattal járna. Ráadásul a történet abból a szempontból is ügyesen építkezik, hogy bár az elsőre biztonságosnak tűnhet, ha egy lakásban maradnak és ott átvészelik a dolgokat, de idővel, ahogy fogynak a túléléshez szükséges készletek, igenis kell kockázatot vállalni. Talán csak egyetlen aprócska negatívumot éreztem az egész film történetében, miszerint a fertőzöttek miért vannak annyira helyhez kötve?
A film két főhőse (Yoo Ah-In és Shin-Hye Park) nemcsak hogy jól hozta a filmbéli karaktereiket, de nagyon is kedvelhetőek voltak, ami hatalmas pozitívum egy túlélős horrorfilm esetében, ugyanis így a néző együtt tud velük lélegezni, izgulni a filmbéli sorsaikkal. Mindezen pozitívumokat kimondottan jól sikerült párosítaniuk a filmbéli izgalmakkal és feszültségekkel is. Ráadásul a technikai kivitelezések terén is igazán jól teljesített a film. A fertőzöttek kinézetével és sminkjeikkel semmi gondom nem volt, külön értékeltem még azt is, hogy cselekedeteikben nem degradálódtak le az értelmetlen zombik szintjére.
Mindent egybevéve azért öt csillagot nem adnék rá, és a kedvenceim közé se sikerült beverekednie magát, de egy erős négy csillagra bőven jó volt a #túlélők című film!
