2026.08.11 23:18 Ahoj poplacsek Olvasottság: <100x
0

Nem igazodtam el rajta

Gondoltam, ha már holnapután Izlandra utazunk, kiváló ötlet lesz ezzel a dokumentumfilmmel alapozni. Eltelt fél óra, de már negyed órája nem gondolom.

Hirdetés

Adok némi támpontot, ami alapján el tudjátok dönteni, hogy nektek be fog-e válni. Egy nagyon lelassult filmet képzeljetek el, amiben 75%-ban gleccsereket lehet látni felülről, oldalról és alulról, 25%-ban pedig a vén Árni bát, aki semmire nem emlékszik, meg a családját. Őket főleg huszonéves családi videókon látni, annak megfelelő érdekességű és minőségű csíkos és homályos snitteken. Nem tudom, kicsoda Árni bá, de nem lettem rá kíváncsi, a családja se vonta magára a figyelmemet.

A film eddig elmondta, hogy a gleccserek érdekesek (mindenféle izét magukba zárnak, és így fúrással mintavételezhetők és kutathatók - ezt persze eddig is tudtuk), meg hogy ezek mérete csökken. Vannak még a családi felvételeknél is régebbi bejátszások, azokon még több jég és hó látható, csak ott még kevesebbet lehet kivenni abból, hogy mit kell nézni.

Amit személy szerint irigyeltem a felvételen látható emberektől, az az, hogy rendszerint rövidujjúban tesznek-vesznek, miközben az idén a nyár közepén, vagyis júliusban és augusztus első felében 12-14 fokos csúcshőmérsékletek vannak ott, a szél miatt többnyire pár fokkal hidegebb hőérzettel. Néha meg fagypont közeli hőérzetek is előfordulnak. Ezért mi viszünk sálat, sapkát, kesztyűt; semmi kedvünk kockára fagyni másfél hétig.

Láttam én már unalmas dokumentumfilmeket, főleg a magyar készítésűek között, de ez mindegyiken túltesz. Olyan gondolatokat mondanak benne végig lassan, szótagolva, unalmas zenei aláfestéssel, hogy talán a jég víz formájában tovább utazhat az időben. Meg hogy gyakran gondolok egy gleccser halálának hátborzongató csöndjére. Ha bírjátok az ilyet, akkor nézzétek, átadom. Remélem, az ország jobb lesz, mint ez az izé.

családi | dokumentum | sci-fi

A film egy dokumentumfilm, amelyben az izlandi író, Andri Snær Magnason személyes történetén keresztül a jég és a víz sorsát, valamint a klímaváltozás következményeit... több»

Rendező: Sara Dosa
0