Testhorror, lélekkel

2026.09.03 17:48 Artemisia Olvasottság: <100x

1

Julia Ducournau harmadik nagyjátékfilmje nem szakad el teljesen korábbi munkái, a Nyers és a Titán szellemiségétől, ám a francia író-rendezőnő egy új arcát ismerhetjük meg belőle. Míg előző filmjei azt mutatták be, hogy az egyén devianciája hogyan hat a társadalomra, addig az Alpha a társadalom deviancáját, a pánikkeltést, a kiközösítést és tömeghisztériát vizsgálja az egyénre nézve. Emellett öröklődő családi dinamikák, bevándorlás, függőség, szülő-gyerek viszony, felnőtté válás, első szerelem és szexuális ébredés, generációs különbségek és a generációs trauma is jelen vannak - utóbbi igencsak markánsan. Aki pedig ismeri Julia Ducournau stílusát és filmnyelvét, annak nem meglepő, hogy a rendező ezen velős témák átadására is a testet használja fel. Nála a test sosem csak fizikai határvonal az egyén és a külvilág között. A Nyersben a test az önkifejezés, a belső ébredés, az érés eszköze volt, a Titánban a test szabadon formálható nyersanyag volt, átjárható ember és gép, nő és férfi, más identitások, transzhumán életformák között. Az Alphában pedig a test nyitott könyv mások számára. A szégyen, a megbélyegzés, a félelem eszköze, később viszont az emlékezeté is.

Egy alternatív '90-es évekbeli Franciaországban járunk, egy meg nem nevezett városban, ahol egy különös kór ütötte fel a fejét : egy testnedvek útják terjedő vírus, ami fokozatosan márvánnyá alakítja az emberi testet. A vírusnak nincs ellenszere, a halálozási arány 100%. Ebben a közegben él a 13 éves Alpha, aki egy bulin arra ébred, hogy egy kétes eredetű tűvel tetoválják a karját. Alpha orvos édesanyja éppen a járvány sűrűjében, a fertőzöttek osztályán dolgozik, így a hírre, hogy a lánya esetlegesen megfertőződött, a legbelső félelmek szabadulnak fel, melyek Alpha heroinfüggő nagybátyjához, Aminhoz is kapcsolódnak. Közben Alphát az iskolában a vírustól rettegő társai kiközösítik, gyakorlatilag leprásként kezelik. Bár még nincs meg a teszt eredménye, nem is biztos, hogy Alpha elkapta a vírust, a pánik mégis tömeges méreteket ölt.

A rendezőnő saját elmondása szerint a '80-as, '90-es évek AIDS-kríziséből inspirálódott, amit gyerekként élt át. A filmhez kitalált betegséggel pedig emléket akart állítani az AIDS-ben elhunytaknak.

A film feszült atmoszférát épít: a rettegés a vírustól, a leterhelt egészségügyi rendszer a zsúfolt kórtermekkel, a betegség különböző stádiumaiban járó, részben vagy egészben kővé vált, port felköhögő emberek, a mindennapos halálozások képei hitelesek, tűpontosak, sőt, a Covid-járvánnyal a hátunk mögött némileg még ismerősek is.

Az érzelmi ív szintén betalál: Alpha magányát nemcsak a kamaszkor teszi. A berber bevándorló családban ő az egyetlen, aki nem beszéli a berber nyelvet, a nagyszüleivel csak az édesanyja tolmácsolásában tud beszélni. A nagyszülők a miszticizmus oldaláról közelítik meg a vírust, míg az édesanyja orvosként a tudomány felől. Mindenki rettegi a vírust, de a drogfüggő nagybátyja, Amin tálcán kínálja magát a tűhasználattal. Az iskolai vegzálások, pánikrohamok, a saját kesze-kusza érzései mellett pedig a nyakába szakadnak a vírussal először találkozó, és roppant traumatizált generáció félelmei, valamint Amin sorsának árnyéka is rávetül.

Ducounau ismét komplex karakterekkel dolgozik. Előző hősnőihez, a Nyers Justine-jéhez és a Titán Alexiájához hasonlóan Alpha egy önmagára és a saját érzésire rácsodalkozó, új identitásokat felfedező főhős. Csak éppen nem ideális körülmények között teszi meg a felnőtté válás felé vezető első lépéseket. Az őt alakító, 21 éves Mélissa Boros pedig jó érzékkel adja vissza a démonokkal és hormonokkal egyaránt megküzdő 13 éves lányt.

Alpha édesanyja a csendben szenvedő, erős nő prototípusa. Egyedülálló anya egy lázadó, más kultúrában szocializálódó 13 évessel. Orvos egy, az egészségügyi ellátórendszert megbénító tömeg (talán világ?) járvány idején. És rendszeresen, a saját kezével menti meg a magát folyton túladagoló, heroinfüggő öccse életét (még ha az újraélesztések szabálytalanul, az ágyon is történnek). Golshifteh Farahani pedig jól helytáll mindegyik szerepben.

Az önpusztító életet élő, meghalni vágyó Amin kataktere mégis az életigenlésre tanítja meg Alphát. Kettejük közös jelenetei a film érzelmi csúcspontjai, Tahar Rahim pedig nagyot alakít Amin szerepében.

Az Alpha nem könnyű, de különleges filmélmény, amit nem lehet egyhamar elfelejteni. Bár a testhorrorelemek, a polgárpukkasztás és sokkolás most takaréklángon égnek vagy épp szünetelnek, mégis szuggesztív és hamisítatlanul magán viseli Julia Ducournau kézjegyeit.