![]()
Nem hittem volna, hogy egy lynches mockumentary thrillert fogok nézni. Akad benne feszültség, mondanivaló, és a kellemesen creepy vonal is megvan, de a tempója olyannyira lassú és a történetvezetése idegenítő, hogy nagyon nehéz ajánlani a látottakat. Az első fél óra közel élvezhetetlen zagyvaság, jelentős része gond nélkül kivágható, mivel a történet vagy hatszor elindul, aztán megáll benne. A film végére áll össze a kép, akad is egy egész kurrens mondanivaló itt, azonban kérdéses, hogy ezzel a pocsolya mélységű tartalomra tényleg érdemes másfél órát szenvedni?
Hirdetés
Szóval a sztori szerint van egy jaguárszellem, amiben szereplőink hisznek, ami mindenféle dolgokra sarkallja azokat, akik körülötte vannak. Erre egy teljes kultusz épül, ahol kimondatlan hierarchiarendszerben léteznek a figuráink. A forgatócsapat meg ezt próbálja feltárni. Gulyás Marci és a Bánki egy interjúműsort próbálnak összerakni az egyik taggal. Eközben egy másik sztori egy terhességre fókuszál, egy harmadik egy copycat gyilkosra. Ezek a különböző elemek nemigen futnak össze, képtelenek igazán megtalálni helyüket. A tónus is ugrál, van, hogy már-már komikus a hatás, aztán sötét drámává válik. Ez még működött is volna, ha egy fokkal érthetőbb cselekményt tárna elénk a film első harmada. Sajnos elég kevés a misztikum itt, pedig egy nagyon jó sötét horror húzódott a háttérben, csak valamiért oda már nem mert elmenni a film.
![]()
Nem tudom, ezt a sok tehetséges színészt és közszereplőt hogy tudták egy ilyen kaotikus egyvelegbe behúzni; lehet, a projekt egy ponton még koherensebb formában volt. Sajnos szórakoztató vagy elgondolkodtató filmélménynek nem mondanám a látottakat, pedig egy társadalmi motívumokkal játszó thriller érdekesnek hatna hazánkban. De erre már ott van az Én itt érzem otthon magam, mely minden szinten jobb ennél a jaguáros mesénél.
Hogy pozitív dolgot is mondjak, nem volt teljesen használhatatlan a film; eszembe jutott pár remek ötlet, amit feldobott, amikből sokkal jobb sztori lehetett volna. Egy fura népdalokon át terjedő kultusz, amolyan Metal Gear-es, érdekes társadalmi fegyver lehetne. Egy emberek közti ugráló, személyiségátvevő entitás fantasztikus krimi-alapanyag. Egy kultusz, ahol valahogy mindenki szilenciumot tart, amikor a kamerák megjelennek, és másokon keresztül beszélnek, csak talán a film legijesztőbb jelenete volt, csakhogy utána elő se kerüljön. A tánc az összehangolt entitás küldetése és a karakter bosszúvágya között szintén érdekes volt. Sajnos sok film el sem indít ilyen gondolatokat bennem, így ezt a pár csillagot megérdemli a film.
50 Jimmy Jaguár (2025)
Balfi Marci (Peer Krisztián) és társa, Tojás (Major Erik) transzszerű állapotban elrabolnak egy idős férfit, megkötözik, majd egy csónakba helyezve a Tiszán úsztatják lefelé.... több»
Szereplők: Balla Eszter, Major Erik , Kizlinger Lilla, Peer Krisztián , Sólyom Alíz
