Klasszikus bosszúfilm A korombeli (30-as évei végén járó) ember már nosztalgiával tekint a '80-as évek szögegyszerű akciófilmjeire. Nem jártam ugyan még az Egyesült Államokban, pláne nem 1970 Detroitjában, mégis "érzésre" a keretek felfestése kiválóan sikerült. A díszletek, a jelmezek, a környezet, a casting mind jó, a zeneválasztás egyenesen telitalálat. Maga a történet teljesen lineáris, mégis nagy jelentősége lesz az elején aprónak tűnő részleteknek. A film naturalista és néhol brutális, de a sztori ezt megköveteli, 16-os karikával tényleg vesztett volna a hatásából. A színészeknek kihívás lehetett ilyen kevés szöveggel dolgozni, ebben mindhárom szereplő nagyot alkot, és az általam eddig nem sokra értékelt Sha... több»
Póki végre felnőtt Nehéz a filmről spoilerek nélkül beszélni, ezért fogalmazok alább úgy, ahogy.
Destin Daniel Cretton rendezéséből hiányzik a Jon Watts-filmekre jellemző, jó értelemben vett infantilizmus. (Amit egyébiránt én jobban szerettem.) Egy sokkal komolyabb, a szónak minden értelmében érettebb főhőst kapunk, aki az "előzménytrilógia" lelki terhei és traumái alatt roskadozik.
Ha a korábbi részekre felnövéstörténetként tekintünk, akkor itt az idő belevetni magunkat a már felnőtt Peter Parker kalandjainak követésébe. Az új Marvel-éra óta most kapjuk meg a legklasszikusabb képregényhőst, és bár a történet globális jelentőségű, mégis eddig talán ez a legföldhözragadtabb. Igazából nem mozdulunk ki New York t... több»
Nem is rossz! Nem ez a film lesz a DC megmentője, de felülmúlta a várakozásaimat. Nagyon jól áll neki a koszos, valószerű világ, nem egy szuper tiszta környezet, ahol minden ragyog, hanem egy piros, "realista" világ. A casting jól sikerült, a történet is befogadható. A CGI korrekt (pár jelenetet leszámítva), a zene méltó a James Gunn-i vonalhoz, valódi hasonlat, hogy az egész a Galaxy Őrzői DC-kiadása. Nagyon sajnálom, hogy kicsi rá az érdeklődés, mert sokkal több van benne, mindenkinek ajánlom!
Nagyon gyenge A klasszikus sorozat élőszereplős verziója meg sem közelíti a mesét - egy ilyen történet nem is hiszem, hogy jól átültethető nagyvászonra. Persze egy újszülöttnek minden új, ezért elmondják a történetet elölről, de valahogy az egész súlytalan, a színészek sem tudtak mit kezdeni a történettel, mintha a jelenetek 80%-a zöld vászon előtt lett volna felvéve. Nem látszik a filmen a rá költött közel 200 millió dollár, ha a 132 perces játékidőt nem írom fel pozitívumként, de nem, nem fogom. (Mindenki készítse fel a hólyagját, és lehetőség szerint ne igyon sokat a film elején.) Sajnálom, hogy kihagyták az óriási ziccert Skeletorral, az egész történet legjobban mémesült jelenetével. Részemről sajnos ... több»
Rossz utazás az ismeretlenbe Komoly várakozásokkal ültem be a filmre, de ez sajnos egyszer(se)nézős kategória. A sztori nem egyedi és új, mondhatni, klisé klisé hátán... Faék egyszerű alkotás, ahol egy szerelmespár hátrahagyja korábbi életét, vesz egy lakóautót és nekivág az ismeretlennek. A sztori szerint egy őket megelőző autó balesetet szenved, megállnak segíteni. Ez okozza a vesztüket, mert beköltözik hozzájuk az utazó... A "lény" külseje elég "olcsó" hatást kelt, "rutinos" horrorrajongók csak nevetnek, nem fognak rosszat álmodni. Technikailag rendben van a film, egyszer (esetleg) meg lehet nézni...
68 Motor City (2026)
A korombeli (30-as évei végén járó) ember már nosztalgiával tekint a '80-as évek szögegyszerű akciófilmjeire. Nem jártam ugyan még az Egyesült Államokban, pláne nem 1970 Detroitjában, mégis "érzésre" a keretek felfestése kiválóan sikerült. A díszletek, a jelmezek, a környezet, a casting mind jó, a zeneválasztás egyenesen telitalálat. Maga a történet teljesen lineáris, mégis nagy jelentősége lesz az elején aprónak tűnő részleteknek. A film naturalista és néhol brutális, de a sztori ezt megköveteli, 16-os karikával tényleg vesztett volna a hatásából. A színészeknek kihívás lehetett ilyen kevés szöveggel dolgozni, ebben mindhárom szereplő nagyot alkot, és az általam eddig nem sokra értékelt Sha... több»