Erre a sorozatra emlékszem. A brit változatból az egyik szinkronszínész (Marc Silk) szerepelt később az egyik kedvenc animációs sorozatomban Glitch nagymesterként.
Én ismerem ezt a sorozatot, hatalmas kedvencem volt, amíg az M2-n sugározták. Egy karakterrel sem volt bajom, viszont volt egy karakter, akit kifejezetten szerettem: LARS. Mindenkinek ajánlom, mert hiába, hogy kicsiknek készült, de az idősebbek is ugyanúgy megnézhetik, ugyanis az ott elmondott érdekességek bármikor jól jöhetnek, mint pl. földrajz- és technológiaórán! Ennek a sorozatnak köszönhetően ismertem meg még jobban az Eiffel-tornyot pl., vagy ismertem meg a biogáz erőmű fogalmát is. Ez eddig 10/10 nálam.
Ezt a sorozatot A Lyoko Kód címen sugározták többször is a Megamaxon, az országos TV-premier 2011.IV.18-án volt, vagyis pont azon a napon, amikor a Megamax elindult. Én ott ismertem meg, vagyis inkább csak részeket láttam belőle, mert a testvéreim nézték inkább. Azt vettem észre, hogy az egyik pillanatban még egyféleképpen néztek ki, a másik pillanatban pedig másféleképpen. Nem is számítottam arra, hogy egyszer majd hatalmas rajongója leszek a sorozatnak. Bevallom őszintén, az egyik fiúba szerelmes voltam (most nem részletezném, kibe). Az összes évad tetszett, jó volt az is, hogy a valódi világot 2D-vel, a Lyokót pedig 3D-vel ábrázolták. Az összes avatár szuper volt, nekem a kedvencem Ulrich... több»
74 Az idő kalandorai (2005)