Bár nem mindenki volt elragadtatva a CGI Oroszlánkirály ötletétől, ettől a nézőszám rekordokat döntött meg.

Minden idők második legnézettebb előzetese lett a múlt héten bemutatott "élőszereplős" Az oroszlánkirály kedvcsinálója, melyet mindössze 24 óra alatt több mint 224 millióan néztek meg közösségi és videómegosztó portálokon, írta meg a  Variety. Az első helyet 238 millió nézőjével továbbra is a Bosszúállók: Végtelen háború őrzi, ezt pedig legfeljebb a jövőre érkező negyedik résznek lesz leghamarabb esélye megdönteni.

Ahogy azt a bevezetőnkben is írtunk, nem mindenki volt elégedett a trailerrel és magával az ötlettel, ettől függetlenül egész biztosan borítékolható a film sikere. A 1994-es Az oroszlánkirály 968 milliós összbevétele elképesztően magas, de hozzávetőlegesen ennyit produkált a Disney 2016-os adaptációja, A dzsungel könyve is, mely iránt közel sem volt akkora érdeklődés.

A stúdió pedig nem áll le, ugyanis a jövőre érkező Az oroszlánkirály után jön a Dumbó, az Aladdin, a Mulan és a Susi és Tekergő élőszereplős változata is.

Az oroszlánkirály július 18-tól látható a mozikban. A rendezői széket Jon Favreau foglalhatta el, míg a főbb szereplők hangjait olyan sztárok kölcsönzik majd, mint Seth RogenChiwetel EjioforJames Earl JonesDonald GloverAlfre WoodardBeyoncé Knowles és Keegan-Michael Key.