A Disney egy időre hanyagolja a mozikat

Továbbra sem lehet tudni, hogy a koronavírus-járvány végül meddig tart, mikor csúcsosodik ki, lesznek-e további hullámai vagy mikor készül el végre bárminemű olyan vakcina, ami hatásosan veszi fel a vírussal a harcot. E tekintetben pedig a gazdasági hatások is egyelőre csak tippelhetők, de biztosat nehéz lenne mondani. Igaz ez a filmiparra is, amelyre több fronton is jelentős csapásokat mért a pandémia. Nem csak a forgatások álltak le hónapokra, de 2020-ban szinte egész évben zárva tartanak a mozik világszerte.

Erre a helyzetre a filmstúdióknak is reagálnia kell valamivel. A Disney meg is tette ezt, a cég elnöke, Bob Chapek egy közleményben jelentette be, hogy a jövőben – legalábbis egy időre – hanyagolni fogják a mozikat. Ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban nem számíthatunk új mozis premierekre a Disneytől, ehelyett a streaming szolgáltatásaikra helyezik a hangsúlyt.

A Disney egyébként még viszonylag újoncnak számít a streaming piacon, egyelőre nem is nagyon veheti fel a versenyt a Netflix-szel. De már most is 100 milliós előfizetői táborral rendelkezik, amelynek jelentős részét – több, mint a felét – a Disney+ csatorna előfizetői tesznek ki.

A Disney bízik a rajongókban és az előfizetőkben, akik által szeretnének a következő időszakban jelentős lépést tenni előre a terjeszkedés útján. Ehhez pedig olyan filmeket tesznek elérhetővé az emberek otthonaiban, mint a Mulan vagy a Lelki ismeretek.

Bár a rajongók vélhetően örömmel fogadják ezt az új irányt, mivel így a fertőzés kockázata nélkül élvezhetik majd otthonaikban az új Disney-alkotásokat, vannak olyanok is, akik csapásként élhetik meg. Természetesen a mozikat üzemeltető üzletláncokról van szó, akik eddig is a járvány elsőszámú kárvallottjai a filmiparban. Ha most még a világ talán legbefolyásosabb filmstúdiója is hátat fordít nekik, akkor még nehezebb helyzetbe kerülhetnek.