Csaknem fél évszázada már annak, hogy mozikba került a Disney egyik legnagyobb sikerű animációs filmje, A dzsungel könyve. A mesét a legjobb zenei dalbetétekért Oscar-díjra is jelölték, és bár évekkel később, 2003-ban elkészült a folytatás is, A dzsungel könyve 2 mélyen alulmúlta a rajongók elvárásait.
Az 1967-ben megjelent mese sajnos az utolsó olyan produkció volt, amelyet maga a mester, Walt Disney felügyelt még, a stúdió atyja közel egy évvel a premier után ugyanis örök nyugalomra tért. De egyáltalán nem szeretnénk ennyire sötét hangulatot teremteni a produkció története közé. Márt csak azért sem, mivel az eredeti történet és zenei betétek is egészen búskomorra sikeredtek. Bár nem tudni, pontosan miért is, de annyi bizonyos, hogy nem az első forgatókönyvíró, Bill Peet elképzelései alapján került gyártásra az animáció, mint ahogy azt sem, hogy Peet felmondott, vagy egyszerűen menesztették a produkciótól. Szinte hasonlóan járt Terry Gilkyson is, akit a zenei betétek megírására kértek fel, és akinek helyét időközben a Sherman fivérek váltották azzal az indokkal, hogy túlságosan sötét hangulatúak a zenék.
A dzsungel könyve az Irodalmi Nobel-díjas Rudyard Kipling azonos című regényéből készült. A kötet valójában egy novellafüzér, amely olyan állatokról szóló elbeszéléseket tartalmaz, amelyek többségében emberi tulajdonságokkal vannak felruházva. Maugli története lényegében csupán egy a számos nagyszerűbbnél nagyszerűbb írást tartalmazó kötetből. Maga Kipling valójában egy igazi kalandor volt, akit még édesapja grafikái varázsoltak el gyermekkorában, és inspiráltak évekkel később is arra, hogy utazzon. A valóságban azonban Kipling sosem járt abban a dzsungelben, ahol a történet játszódik.