A Fűrész íróitól jön a Végső állomás-reboot

Hollywoodban olyan időket élünk, hogy már a pár éves franchise-ok is elég idősnek minősülnek ahhoz, hogy felkerüljenek a potenciális reboot-alapanyagok listájára.

A Végső állomás-sorozat nagy sikernek örvendett a kétezres évek elején, és a New Line Cinema szerint itt az ideje annak, hogy új erőre kapjon: a stúdió elég konkrét lépéseket tett, hogy legutóbbi, 2011-es rész, a Végső állomás 5. után új rész készüljön el.

A híresztelések szerint a rebootot Patrick Melton és Marcus Dunstan írja majd, akiknek olyan horrorprodukciók fűződnek a nevükhöz, mint a Fűrész 4., és a franchise további négy epizódja, vagyis nem kezdők sem a műfajban, sem a folytatásos horrorfilmek történetének jobbra-balra csavarásában.

Az első Végső állomás-film 2000-ben készült el  James Wong rendezésében, és 112 millió dolláros bevételt hozott globálisan – így egyáltalán nem meglepő, hogy a klasszikus tinihorror-elemekkel dolgozó franchise még további 4 részt ért meg, vagyis 11 év alatt összesen 665 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak.

A készülő történet részleteit még nem hozták nyilvánosságra, így egyelőre csak találgatni lehet, hogy mennyiben lesz köze az előző filmekhez, amelyek mind egy-egy, a Halál végzete elől menekülő tinicsapatról szólnak – ami természetesen nem igazán tetszik a Halálnak, és arctalan, ismeretlen és megfoghatatlan erőként, a körülmények szerencsétlen összjátékát segítségül hívva vadássza le a fiatalokat.

A készülő filmről még nem tudni, hogy ki lesz a rendező – ahogy a hírek arról sem szólnak még, hogy pontosan mikorra rakják majd össze a rebootot, de a közeljövőben valószínűleg számíthatunk ezekre az információkra.