A Gyűrűk Ura: A színész, aki 132 karaktert alakított (videó)

Eddig is tudtuk, hogy Andy Serkis egy zseniális színész, akinek ezer arca van. De most arra is fény derült, hogy hangja is több mint száz! A színész Stephen Colbert beszélgetős műsorának vendége volt, ahol elsősorban a Batman volt a téma. De aztán szóba került A Gyűrűk Ura is, amiről nagyon érdekes történetet mesélt el a színész.

Azzal mindenki tisztában van, hogy a két trilógiában ő keltette életre Gollamot. De azt talán kevesebben tudják, hogy őt kérték fel A Gyűrűk Ura és A hobbit hangoskönyv változatának felolvasására is. A színész nem kevesebb mint hat hetet töltött a mikrofon mögött és természetesen nem csak annyiban merült ki a munkája, hogy ledarálta a szöveget.

Andy Serkis ugyanis nem kevesebb mint 132 különböző karaktert szólaltatott meg, akik mind egyedi szinkront kaptak. Azokat, akik csak egy-két alkalommal szólaltak meg a történetben, többnyire élesben improvizálta. Viszont azoknál, akik rendszeresen megszólaltak, már komolyabb felkészülésre volt szükség.

A színész elárulta, hogy leginkább úgy tudta megjegyezni az egyes visszatérő szereplők hangját, hogy visszaemlékezett, az adott karakternél korábban hol és hogyan állt a mikrofon előtt. Emellett azt is hozzátette, hogy rengeteg fizikailag igen megerőltető szerep van már a háta mögött, de ez a hat hetes projekt az egyik legkimerítőbb dolog volt, amit valaha elvállalt.