Dave Grohlról először a Nirvana, másodszor pedig a Foo Fighters bandák jutnak eszünkbe. De a dobosból lett gitárosból lett énekes-frontember szeret belekóstolni új dolgokba is, így például a színészkedésbe. Kisebb cameókat már korábban is elvállalt, de napokon belül megjelenik az első film, amelyben főszereplő lesz. Ő és az egész Foo Fighters!

A Stúdió 666 egy horrorfilm lesz, amely a bandáról szól. Bár túl sok részlet nem ismert, a sztori szerint az együttes épp a tízedik albumát szeretné felvenni, ehhez pedig egy tökéletes helyszínt keres. A hagyományos stúdiók nem adnak elég inspirációt a munkához, ezért végül egy ódon encinói kúriába költöznek be. De nem tudják, hogy a villa sok sötét és furcsa esemény helyszíne volt az évszázadok során. Ahogy nekilátnak a dalok felvételének, Dave Grohl megérzi a hely sötét szellemét és természetfeletti erejét. Ez nem csak az album elkészítését veszélyezteti, de egyenesen a banda életét fenyegeti.

A mozi ötlete valójában csak részben származik Dave Grohltól, részben egy filmstúdióé. Amikor az együttes valóban egy villában vette fel a Medicine at Midnight albumát, a stúdió megkereste a zenészt egy ajánlattal, hogy forgatnának róluk egy horrorfilmet. Először kiröhögte őket, de ahogy ott töltötték a napokat, egyre jobban foglalkoztatni kezdte az ötlet és végül meglátta benne a fantáziát.

A filmben nem csak a Foo Fighters összes tagja szerepel, de mellettük olyan színészek is, mint Will Forte, Jenna Ortega, Leslie Grossman vagy épp Jeff Garlin. Dave Grohl egy interjúban elmesélte, hogy a castingolás nagyrészt abból állt, hogy végigpörgette a telefonkönyvét, és megkérdezett minden ismerőst. Állítólag köztük volt Vin Diesel is, aki egyben a film nagy sztárja is lehetett volna, de a színész nemet mondott a felkérésre. Talán úgy érezte, hogy a Foo Fighters nem a „család” tagja…