A Joker minden idők legsikeresebb korhatáros filmje!

Todd Phillips filmje behúzta, a Joker ezzel lekörözte az Az-t és Deadpoolt is.

A 2016-os Deadpool sikere után nehéz volt elképzelni, hogy egy korhatáros film megdöntse a Ryan Reynolds nevével fémjelzett szuperhősfilm rekordját, de erre végül csak három évet kellett várni.

A Joaquin Phoenix főszereplésével bemutatott Joker ugyanis tegnaptól átvette a vezetést, amihez 785,5 millió dollárra volt szüksége, ezzel olyan produkciókat utasítva maga mögé, mint a Mátrix, az AZ vagy a Logan.

A Joker az USÁ-ban is remekül teljesített, azonban az igazán kiemelkedő eredményeket a nemzetközi piacokon érte el. Eddigi összbevételének 'mindössze' 34 százaléka származik a hazai piacról, de még ebben a tekintetben is magasan túlteljesítette a Deadpoolt, ahol ugyanez az arány 17-73 volt.

Ami a hazai mozis szereplés illeti, itt sem vallott kudarcot a Warner képregény adaptációja, melyre 430 millió forintot meghaladó értékében, közel 290 ezer jegyet adtak el a magyarországi filmszínházak.