Befutott Mila Kunis és Kate McKinnon sikervárományos vígjátékának első magyar előzetese, mely alapján úgy tűnik, az első kimagasló kritikáknak bizony volt alapjuk.

Az év egyik legnagyobb durranása lehet a vígjátékok mezőnyében A kém, aki dobott engem. A film első tesztvetítései alapján nagyon úgy tűnik, ugyanis a kiszivárgott vélemények egytől-egyik az egekbe magasztalták a produkciót, mely végre meghozhatja Kate McKinnonnak a sok éve érlelt nagy áttörést.

A film rendezői székét az a Susanna Fogel foglalhatja el, akinek 2014-es debütáló filmjében, a Life Partners ben is hasonló volt a felállás, mint A kém, aki dobott engem esetében.

A történet szerint Audrey (Kunis) és Morgan (Kate McKinnon), a két harmincas éveiben járó Los Angeles-i barátnő egy fatális véletlennek köszönhetően belekeveredik egy nemzetközi összeesküvésbe, mikor Audrey volt pasija feltűnik a nő lakásában egy csapat mindenre elszánt bérgyilkossal a nyomában. A két nő az esélyeiket meghazudtolva fejest ugrik az akcióba, hogy Európán át meneküljenek a bérgyilkosok, és egy gyanús, de megnyerő brit ügynök elől, miközben a tét nem kisebb, mint megmenteni a világot.

A film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Mila KunisGillian AndersonKate McKinnonJustin TherouxSam HeughanÁrpa Attila és Kev Adams.

 A kém, aki dobott engem augusztustól a hazai mozikban.