2020.07.01   szerző: hp   hozzászólások: 0

1958-ban a Vincent Price alakításában már láthatták a nézők a tudós történetét, akinek a DNS-e egy rosszul sikerült teleportációs kísérlet során egyesült egy légy DNS-ével, majd 30 évvel később, 1986-ban jött David Cronenberg, akinek a filmje bár ugyanerre az alapvetésre épült, mégis valami egészen mást hozott, mint az eredeti. Nem csoda, hogy a korabeli beszámolók alapján tucatjával mentek ki a nézők a vetítésről, mivel rosszul lettek a gyomorforgató látványtól. Jeff Goldblum felejthetetlen kult horrorjának bemutatása óta újabb több mint harminc év telt el, mely idő alatt nem csak a műfaj klasszikusai közt vetette meg a lábát a produkció, de olyan feldolgozást is megért, amit nem sok horror mondhat el magáról. Kult rovatunk új cikkében ezúttal A légy került terítékre.

83 A légy  (1986)

Vajon miként állná meg egy gore horror a helyét az opera színpadán? Bármennyire is költőinek hangzik a kérdés, nagyon is komolyan beszélünk. Talán kevesen tudják David Cronenberg klasszikusáról, hogy 2008-ban operát készítettek belőle, holott pontosan ez a helyzet.

Cronenberg már A légy DVD kiadványának kommentárjában elmondta, hogy mivel a film döntő része egyetlen helyszínen, Brundle lakásában és laboratóriumában játszódik, elég könnyedén el lehetne készíteni a produkció színpadi változatát is.

"Az elejétől tudtuk, hogy van a filmnek egy színpadi aspektusa, még úgy is, hogy nagyon kicsi volt a szereplőgárda, gyakorlatilag három karakter egy térben, négy, ha beleszámoljuk a páviánt" - mondta a rendező.

Ekkor azonban talán még ő sem gondolta, hogy egyszer saját maga állítja majd színpadra a tudós történetét. 2008-ban azonban végül erre is sor került, az operához a zenét Howard Shore szerezte, míg a rendezői széket maga Cronenberg foglalta el. A darabot előbb Párizsban, majd Los Angelesben is bemutatták, de a rendező nem volt maradéktalanul elégedett az adaptációval.

"Őszintén, nem vagyok olyan lelkes, mint gondoltam, hogy leszek" - nyilatkoztak a The Guardiannek az előadás kapcsán. "Kicsit statikus volt, egy kicsit túl nehéz. Egyes jelenetei pazarul működtek, míg másokból hiányzott a ritmus" - vallotta be önkritikusan.

Az előadás mindenesetre érthető módon telt házzal futott, ezúttal pedig a közönség is jól bírta a látottakat.