A Bridgerton család a Netflixen futó jelenleg egyik legsikeresebb és legmagasabb nézettséget magáénak tudható produkciók közé tartozik, amelyből nem hiányoznak a kissé túlfűtött jelenetek sem.

A tavaly decemberben debütált széria 82 milliós nézettséggel büszkélkedhet, ám nem kis port kavart fel a Netflixnél és a produkció színészei között a hír, hogy a pikáns jelenetek felkerültek a felnőtt tartalmakat megosztó videómegosztó weboldalakra is.

Belső források szerint a sorozatban Daphne Bridgerton alakító Phoebe Dynevor szinte teljesen összeomlott a hír hallatán. “Phoebe és Régé-Jean számára különösen aggasztó ez a helyzet, hiszen semmilyen módon nem járultak hozzá, hogy ezeket a jeleneteket felhasználják bármilyen más felületen, minket pedig teljesen feldühít” - olvasható a Netflix hivatalos közleményben, amelyben azt is megerősítették, hogy megtesznek minden szükséges lépést, hogy a ezek a jelenetek eltávolításra kerüljenek, hiszen azokra saját szellemi tulajdonaként tekint a streaming szolgáltató.

A napokban került az is bejelentésre, hogy elkészült a Bridgerton család második évada, így csupán idő kérdése, mikor kapunk ismét hírt a munkálatokkal kapcsolatban.