A Saul fia mellett egy kisfilm is képviseli hazánkat Torontóban

Fabricius Gábor tavalyi Sintér című alkotását követően idén két magyar film is ott lesz Torontóban.

Szilágyi Fanni A kamaszkor vége című alkotása a Short Cuts című rövidfilmes válogatásban száll versenybe a Torontói Filmfesztiválon. A produkció, mely a felnőtté válás témakörét járja körbe egy ikerpár történetének elmesélésével a Friss Hús Budapesti nemzetközi rövidfilmfesztiválon debütált a hazai közönség előtt. A produkció a Színház- és Filmművészeti Egyetemen berkein belül a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült.

A cannes-i és a berlini fesztiválokkal egyenrangú, 40. évfordulóját ünneplő torontói filmes seregszemle szeptember 10. és 20. között került megrendezésre. A Kamaszkor végét két időpontban, 13-án és 19-én vetítik majd.