2020.01.28   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Ahogy Patrick Stewart, úgy Hugh Jackman is örökre elköszönt ikonikus szerepétől néhány évvel ezelőtt. Nemrégiben arról számoltunk be, hogy az eddig a 21th Century Fox tulajdonában lévő, de mostanra a Disneyhez kerülő X-Men jogok miatt a népszerű szuperhősök szépen fokozatosan a Marvel moziverzum részévé fognak válni. És mint ilyen, Kevin Feige-ék szeretnének néhány már megszokott arcot is átemelni, köztük Stewartét és Jackmanét is. Csakhogy a két színész már lezártnak tekinti karrierjének X-Men szakaszát. Adódik tehát a kérdés, hogy akkor ki lehet az új Farkas (vagy Rozsomák, kinek hogy tetszik)?

Mert bizony kevés olyan szuperhős – vagy bármilyen más ikonikus filmes karakter – van, akit eddig mindössze egyetlen színész játszhatott el. Ilyen Farkas is, akit eddig kizárólag Hugh Jackman alakított a mozivásznon, így szinte egy teljes generáció agyában kapcsolódott össze végérvényesen a színész és az adamantium csontvázú mutáns arca.

De Jackman a 2017-es Logan - Farkassal örökre elköszönt a szereptől, így nem tudni, hogy a jövőbeli X-Men filmekben ki állhat a helyére. Mert azt ugye senki sem gondolta, hogy lesznek X-Men filmek Farkas nélkül?! A Disney a hírek szerint sokáig a Kingsman kémmozik főhősét, Taron Egertont szemelte ki, ám a walesi színész nemrégiben egy interjúban úgy fogalmazott, „több olyan karakter van, akit szerintem inkább el tudnék játszani”. Vagyis valószínűleg ő nem vágyik Jackman helyére.

Más források arról számoltak be, hogy a Disney egyelőre nem mondott le Jackman reaktiválásáról sem, ám ha végül nem sikerül meggyőzniük, akkor is van még egy név a tarsolyukban. Ő nem más, mint a Stranger Things második és harmadik évadából, valamint a 2017-es rém gyenge Power Rangers rebootból ismerős Dacre Montgomery. Hogy miért éppen rá esett a választásuk, illetve a színész miként áll az esetleges lehetőséghez, egyelőre kérdéses. Ahogy az is, hogy a rajongók mennyire tudnák megemészteni, hogy immár nem Hugh Jackman bütykei közül kúsznak elő az adamantium pengék…