2021.11.23   olvasottság: 191785x   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Manapság, amikor arra is vigyázni kell, hogy mit kérdezünk, nem hogy mit hogyan mondunk, egyre nehezebb olyan filmet készíteni, amibe ne lehetne így vagy úgy belekötni. A Marvel moziverzum filmjei pedig egyenesen üvöltenek azért, hogy beléjük kössenek az emberek. A Vasember 2-ben például van egy jelenet, ami felett a többség garantáltan átsiklott 2010-ben, de manapság beszédtémát szolgáltat.

A Vasember 2 jelenete, mely máig fejfájást okoz a Marvelnek

A Vasember 2-ben mutatkozott be Natasha Romanoff karaktere, akit kezdettől fogva Scarlett Johansson alakít. Ő ugyebár a Fekete özvegy, aki az évek során a Marvel moziverzum egyik kulcsfigurájává nőtte ki magát, mint a Bosszúállók egyik fontos tagja.

A Vasember 2-ben még inkognitóban érkezik meg a Stark Industrieshez, mint a jogi osztály egy alkalmazottja, de valójában Tony Stark megfigyelése a küldetése. Amikor először találkoznak, Tony azonnal a rá jellemző stílusban reagál. Épp asszisztenst keres Pepper Potts helyére (akiből igazgatót csinált), és közli, hogy ő kell neki.

A jelenetben elhangzik egy beszélgetés Tony és Pepper között, amelyben Tony úgy fogalmaz „Kell nekem”, miközben Natasha fehérneműs képeit nézegeti a neten.

Ez a jelenet akkor legfeljebb a férfi nézőknek égett bele a memóriájába, nekik is főleg a látvány miatt. Ám manapság egész más miatt beszélnek róla. Scarlett Johansson egy interjúban fejtette ki, hogy akkoriban még más volt a gondolkodásmódja, ezért nem okozott neki gondot, hogy tulajdonképpen szexualizálták a karakterét.

De ma már úgy gondolja, hogy nem volt helyénvaló, hogy egy darab húsként beszélgettek róla a filmben. Ugyanezt a véleményt osztja a Marvel Studios alelnöke, Victoria Alonso is, aki elmondta, hogy neki már a premierkor is bántotta a fülét a kijelentés.

A Fekete özvegy persze a későbbiekben sokszorosan is bizonyította, hogy erősebb karakter és több puszta csinos nőnél. Az ő áldozata nélkül valószínűleg a Thanos elleni küzdelem is másképp alakult volna, nem beszélve arról, hogy idén saját önálló szólófilmet is kapott.

77 Vasember 2  (2010)

akció | kaland | sci-fi

Nem titok többé, hogy a Vasember páncél a multimilliárdos bohém feltalálót, Tony Starkot rejti. Starkra a sajtó és a kormány is komoly nyomást helyez, hogy biztosítsa a... több»