Zack Snyder az idei évben két szuperprodukciót is szállít a rajongóknak, Az Igazság Ligája rendezői változata mellett érkezik A halottak hadserege is, amely valószínűleg nem kisebb sikert arat majd.

Snyder a produkcióval lényegében visszatért ahhoz, amelyben alighanem igazán otthonosan érzi magát: a zombis filmek világában. Hogy csupán néhány nevet említsünk a produkció szereposztásából:  Dave Bautista, Hiroyuki Sanada, Garret Dillahunt, Matthias Schweighöfer, Omari Hardwick, Ella Purnell, Tig Notaro, a zenét pedig Junkie XL szerezte. Jogosan merülhet fel sokakban, hogy ennél több nem is kell egy ütős végeredményhez, van itt azonban valami, ami még Snyder számára is fejtörést okozott.

A rendező a The Sunday Times-nak adott interjúban beszélt arról, hogy volt egy jelenet, amely még a készítők számára is egyszerűen soknak bizonyult, így nem is volt kérdés végül, hogy az ne is kerüljön bele a film végső változatába.

“Volt egy mozzanat, amikor hőseink egy csapat férfi sztriptíztáncossal találkozik, mindegyik meztelen, fedetlen nemi szervvel, az egyikőjüknél azonban hiányzott volna egy jókora darab belőle. Ezt végül soknak találtuk” - nyilatkozta Snyder.

A halottak hadseregére már nem kell sokáig várnunk, hiszen a film május 21-én debütál a Netflix műsorkínálatában.