Al Pacino állítólag apasági tesztet akart végeztetni, miután megtudta, hogy korábbi párja állapotosA kép forrása: StarPix for Metro-Goldwyn-Mayer Studios and Universal Pictures

Ahogy arról mi is beszámoltunk a mai napon, Al Pacino újra apa lesz, az édesanya pedig nem más, mint a 29 éves Noor Alfallah. Csakhogy friss információk szerint kicsit bonyolultabb a helyzet ennél.

Egy új jelentés szerint ugyanis Pacino és Alfallah már nincsenek együtt, annak ellenére, hogy a nő 8 hónapos terhes. Sőt, állítólag csak a 11. hétben mondta el a színésznek, hogy várandós.

"Tudta, hogy Al nem akart több gyereket, nincs kapcsolatuk, ez egy zűrzavar" - tette hozzá egy forrás. "Az ügyvédek már hónapok óta dolgoznak ezen".

Pacino állítólag annyira meglepődött a híren, hogy apasági tesztet akart végeztetni. Sőt, állítólag azt is elmondta a nőnek, hogy pajzsmirigyproblémái miatt nem lehet gyereke.

A jelentés másik érdekessége, hogy Noor apja egy 3 millió dolláros adócsalási ügybe keveredett, és a jelek szerint csődöt kellett jelentenie.

Alfallah-nak korábban Mick Jaggerrel is volt kapcsolata, mely egy évig tartott 2017 és 2018 között, majd egy milliárdos befektetővel, Nicolas Berggruennel alkotott egy párt.