A közönség három perces álló ovációval ünnepelte a Velencei Filmfesztiválon Az első ember című filmet, amely Neil Armstrong holdraszállásáról szól, Ryan Goslinggal a főszerepben.

A kritikusok egyöntetően az év egyik legjobb filmjeként üdvözölték, egyikük szerint a produkció olyan mérföldkő a nemfikciós űrhajós filmek (lásd Apollo 13) műfajában, mint amilyen a Ryan közlegény megmentése a háborús filmek sorában. Mások azt emelték ki, hogy Damien Chazelle, aki a Kaliforniai álom alkotójaként 32 évesen a legfiatalabb Oscar®-nyertes rendező lett tavaly, ezzel az új opuszával a nagymesterek közé emelkedett.

Minden kritikus dícsérte a film komoly kutatómunkáról tanúskodó realizmusát, hangsúlyozva, hogy mindez nem megy az izgalmak rovására. Az Independent ítésze különösen Ryan Gosling alakításától volt elragadtatva, aki szinte alig beszél, gesztusokkal mutatja meg az első holdraszálló drámáját. A csúcsjelenetben elhangzó híres mondat – „Kis lépés ez egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek” – már a hosszabb szónoklatok közé tartozik a kritikus szerint.

(UIP-Duna)