Az Európai Parlament filmdíjára jelölt, döntős filmek az idei Lux-Filmnapokon

November 8. és 10. között az Európai Parlament Magyarországon ismét az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be a LUX filmdíjra jelölt három döntős alkotást.

A versenyben lévő műveket - habár témájukban és stilárisan különbözőek - a díj hagyományaihoz híven összeköti az európaiság, az európai identitás komplex kérdésköre, melyhez a szerzők valós élethelyzeteken és kihívást jelentő szituációkon keresztül közelítenek. A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket egy rövid kvízjáték kitöltésével lehet nyerni. A játékról részletek a Filmnapok Facebook-eseményében olvashatók ide kattintva.

VETÍTÉSI PROGRAM:

2017. november 8. 19:00 Western

feliratos, német-bolgár-osztrák filmdráma, 119 perc, 2017
Rendező: Valeska Grisebach

A LUX-filmnapok idei nyitófilmje egy szokatlan vendégmunkás-történet, amelynek érdekessége, hogy Kelet- és Nyugat-Európa találkozását, átjárhatóságának kérdését nem a Nyugatra vándoroló kelet-európai, hanem fordítva: Bulgáriában dolgozó német munkások történetén keresztül dolgozza fel, ráadásul a western műfaj stíluseszközeinek megidézésével.

A film a Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat nyert, korábban pedig Cannes-ban versenyzett az Un Certain Regard szekcióban.

Eredeti nyelvű, angol feliratos előzetes (a filmet magyar felirattal vetítik)

74 Western  (2017)

dráma

Egy csapatnyi német építkezési munkás Bulgária egy elhagyatott részén kezd munkálatokba. Az idegen vidék felébreszti a férfiakban a kalandvágyat, de hamarosan rá kell... több»

2017. november 9. 19:00 – Számi vér

feliratos, svéd-norvég-dán filmdráma, 110 perc, 2017
Rendező: Amanda Kernell

Amanda Kernell 14 nemzetközi fesztiváldíjjal elismert filmjének harmincas években játszódó cselekménye a kisebbségi lét – diszkrimináció, asszimiláció, a lehetséges önérvényesítés – kérdéseit járja körül. A történet főszereplője egy 14 éves számi (lappföldi) származású rénszarvaspásztorlány, aki az egyre erősödő idegengyűlölet és az iskolában zajló rasszkutatási vizsgálatok miatt egyre inkább elvágyódik életéből, azonban ahhoz, hogy megvalósíthassa álmait, más identitást kell keresnie, és minden kapcsolatot meg kell szakítania családjával és kultúrájával.

A Számi vér áprilisban a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Hullámtörők-díjat nyerte el.

Eredeti nyelvű, angol feliratos előzetes (a filmet magyar felirattal vetítik)

76 Számi vér  (2016)

dráma | történelmi

A 14 éves Elle Marja számi származású rénszarvaspásztor. Az 1930-as években tomboló rasszizmus és az iskolában történő rasszkutatási vizsgálatok miatt egyre inkább... több»

2017. november 10. 19:00 - 120 dobbanás percenként

feliratos, francia filmdráma, 140 perc, 2017
Rendező: Robin Campillo
16 éven aluliaknak nem ajánlott

A francia Robin Campillo filmdrámája a kilencvenes évek Párizsába kalauzolja a nézőt, ahol dokumentarista formanyelvi megoldások és az archív anyagok segítségével a korabeli AIDS-aktivizmus történetébe enged bepillantást.

A 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott film négy díjat nyert a világ legrangosabb filmfesztiválján, köztük a Zsűri Nagydíját és a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját is, emellett ez a film Franciaország hivatalos nevezettje a Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára.

dráma

120 dobbanás: ennyit ver átlagosan percenként a szív. A megtörtént eseményeket feldolgozó 120 dobbanás percenként a kilencvenes évek elején játszódik, amikor már évek óta... több»

KÁVÉHÁZI BESZÉLGETÉS

A LUX-filmnapokhoz idén is kapcsolódik beszélgetés, amelynek középpontjában ezúttal női nézőpontok állnak. A filmművészetben az európai értékeket, többek között az esélyegyenlőséget, a kulturális sokszínűséget népszerűsítő LUX filmdíj 2017-es döntős filmjei közé két női alkotó, az elsőfilmes svéd Amanda Kernell és a harmadik filmjét jegyző Valeska Grisebach munkája is bejutott. Az idei hangsúlyos női jelenlét alkalmából a november 8-i, szerdai nyitó vetítés – a klasszikusan férfizsánerként jegyzett western műfaját újraíró Western – előtt 18:00 órától kávéházi beszélgetés várja az érdeklődőket, amelynek témája a női alkotók perspektívái a kortárs filmgyártásban. A beszélgetésen részt vesz Enyedi Ildikó filmrendező (Az én 20. századom, Simon mágus, Testről és lélekről), Goda Krisztina filmrendező (Csak szex és más semmi; Szabadság, Szerelem; Veszettek), valamint Mécs Mónika producer (Csak a szél; Testről és lélekről; Brazilok).

A LUX FILMDÍJRÓL

A LUX filmdíj az Európai Parlament filmművészeti díja, amelyet minden évben olyan, fontos politikai vagy társadalmi problémáira reflektáló filmeknek ítélnek oda, amelyek az európai kulturális sokszínűségről, az európaiak életéről és identitásáról, mindannyiunkat érintő kérdésekről szólnak. Az elismerés célja nem csupán az európai filmek népszerűsítése, hanem az is, hogy a nyertes alkotásokat a határokon átlépve eljuttassa minden európai országba, és 24 nyelven feliratozva elérhetővé tegye mindenki számára. Magyarországon 2017. november 8-10. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be a három döntős filmet, amelyeket egy nemzetközi szakmai zsűri válogatott ki. A győztes alkotásról november 14-én szavaznak az európai parlamenti képvselők, az eredményt aznap hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.

A LUX-filmnapok egyedülálló kulturális eseményként olyan európai közösségi teret hoz létre, amely lehetővé teszi a nézők számára, hogy megtapasztalják az európai filmművészet sokszínűségét, és megvitassák a LUX filmdíjért versengő filmekben felvetődő érzékeny témákat.

JEGYINFORMÁCIÓK

A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvízjáték kitöltésével. Részletek: https://www.facebook.com/events/123009321708344

A közönség idén is szavazhat kedvenc filmjére a www.luxprize.eu honlapon, egészen 2018. január 31-ig. Minden szavazó részt vesz egy sorsoláson, amelynek nyertese 2018 júliusában részt vehet a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol kihirdetik a közönségszavazás nyertesét, és a LUX filmdíj következő évi kiírásának tíz jelölt filmjét is bemutatják. (urania-nf.hu - Lux Filmnapok)