Nem kis meglepetésre Európában mutatják be először a Hugh Jackman filmjét.
Az utóbbi hónapokban meglehetősen nagy csend övezte a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivált, mely most maguk a szervezők törtek meg.
Eszerint a fesztivál keretein belül debütál a X-Men franchise spinoff szériájának (Farkas) harmadik, egyben záró epizódja, a Logan. A dolog már csak azért is meglepő, mert szuperhősfilmek meglehetősen ritkán szerepelnek az ilyen fesztiválok műsorában, arról nem is beszélve, hogy a 20th Century Fox egy erősem korhatáros produkcióval fejezi be a trilógiát.
Ugyancsak Berlinben mutatják be először Danny Boyle húsz évvel ezelőtti kultikus filmjének folytatását, a Trainspotting második részét.
A Berlini Filmfesztivál február 9. és 19. várja az érdeklődőket.
A Logan márciusától, míg a T2: Trainspotting február elejétől látható a hazai mozikban.
