Trainspotting

"Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a családot."
A '90-es évek egyik legnagyobb kultfilmjénél nem az volt számomra az elsődleges kérdés, hogy jó lesz-e újra megnézni sok-sok év elteltével, hanem inkább az, hogy azok az erényei, amelyek piedesztárra emelték bő húsz éve, azok hogyan tudnak működni napjainkban.
Még ha a film frissessége kicsit meg is kopott, a jelenetei többsége még mindig remekül működnek (Skócia legrosszabb nyilvános wc-je, Renton lejövetele a heroinról, a bespeedezett Spud állásinterjúja, Tommyék szexvideós esete és Begbie minden egyes jelenete) a képi megoldásokról nem is beszélve: a beállítások, a kamera mozgása, lassítások, belső nézőpontú kamera és még nem is beszéltem a vágásról. Külön kiemelném a zenét is, hiszen az az elektronikus hangzás, amelyet a film nagy részében használtak, sosem volt a kedvencem, de ehhez a hangulathoz remekül passzolt.
A technikai rész azonban még nem lenne elég az üdvösséghez, bár tény, ez a része ma is megállja a helyét a filmben. A hangsúly sokkal inkább a junkie-lét és annak jó és rossz oldalán van, s talán ez az, ami a többi drogos film fölé helyezi a Trainspottingot. Egyrészt megjelenik a lázadás és a társadalmi normák elutasítása, ugyanakkor az is, hogy ezzel az élettel nemcsak az önpusztítás, hanem más deviáns viselkedés is együtt jár (elsősorban a lopás). Viszont a film egy percig sem lesz "drogprevenciós" jellegű, ez az egyik érdeme. Hozzátehető még, hogy a film sikeréhez éppen az olyan karakterek kellettek, mint Renton, Spud és Beteg srác, akik a heroinozó részét képezik, valamint Begbie is, aki bár nem lövi magát, hanem vedel állandóan, mégsem különb társainál, az állítólagos "barátainál". Az egésznek a külön érdekessége, hogy számomra Mark Renton lett az egyik legmegosztóbb: tudván, hogy nem tud másképp elmenekülni ebből a drogos világból nem tud mit csinálni, meg kell tennie azt, amit a film végén tesz, mégha erkölcsileg el is ítélendő, ami a film végéb történik
Külön kiemelném, hogy szinte az összes fontosabb színész még karrierje elején járt 1996-ban, s óriási ugródeszka volt számukra ez a film, akárcsak Danny Boyle-nak, aki azóta persze csinált jó és rosszabb filmeket, mégis meg tudta tartani a Trainspottingban látott egyedi stílusát. Szóval ennek a filmnek nincs mit szégyelnie, több mint húsz év elteltével is megállja a helyét, s amelyet reményeim szerint a folytatás sem fog elrontani.

Most jutottam el ahhoz, hogy megnézzem a 90-es évek egy kultfilmjét. Nagyon a földhöz vágott, mert munkám során már én is találkoztam hasonló élethelyzetekkel, de ennek megfilmesítése mindig átütő hatású. A karakterek zseniálisak és a képi munka is kivételes. Nagyon tetszett.

Ennél a filmnél szerettem bele David Boyle munkásságába. Kiváló, kreatív, realisztikus történet erről a világról. Elképesztően zseniális fekete humorral operállva. Huu, de jo film. Az operatőri munka is teljesen újszerűen hatott nekem.

Nagy kedvenc. 90-es évek Anglia nagyon jó zenékkel megadja a film alaphangulatát, mindemellett jó színészi alakítások és a témája soha nem lesz elavult.

A film maga szórakoztató, és az tetszett benne, hogy egy nagyon komoly mai problémát dolgoz fel, néhol viccesen, néhol komolyan. A filmet nem ajánlanám mindenkinek, mert vannak olyan részek, amik nekem sem voltak az ínyemre (drogozás).