Az ügyeletes hollywoodi botrány néhány hónappal ezelőtt robbant ki, amikor családon belüli erőszak vádjával letartóztatták Jonathan Majorst. A Creed III, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia és a Lovecraft Country sztárja természetesen tagadta a vádakat, most pedig sor került az első bírósági meghallgatására is.

Ezen a színész jogi csapata igyekezett az ártatlanságát bizonyítani, amihez több videós anyagot és szöveges üzenetváltás logját is bemutatták a bíróságnak. A szöveges üzenetek között szerepelt olyan is, ahol az állítólagos áldozat – egy 30 éves nő – azt írja neki, hogy "mondtam a rendőrségen, hogy az én hibám volt, amiért megpróbáltam elvenni a telefonodat, ez nem volt támadás".

Mint ismert, Jonathan Majorst azért tartóztatták le, mert egy nő azzal vádolta, hogy vita közben megverte őt. A nőt kisebb fej és nyaki sérülésekkel szállították kórházba. Később több másik állítólagos áldozat is jelentkezett, akik azt állítják, hogy a színész erőszakosan viselkedett velük. Ezért Jonathan Majors ellen több rendbeli testi sértés és zaklatás miatt emeltek vádat.

A sztár ügyvédje, Priya Chaudhry a beszédében boszorkányüldözésnek és súlyos faji előítéletességnek nevezte az egész ügyet, amely szerinte áthatja az egész büntető igazságszolgáltatási rendszert. Mint mondta, korábban több videós bizonyítékot is bemutattak az ügyészségnek, amelyek szerintük bizonyítják Jonathan Majors ártatlanságát. Ám állítása szerint ekkor az ügyészség a vallomása megváltoztatására sarkallta az áldozatot. Éppen ezért az azóta előkerült további bizonyítékaikat sem mutatták meg nekik, mert tartanak tőle, hogy ismét módosítanának a vallomáson.

Jonathan Majors az eset miatt már most több szerződésétől is elesett. Megszakította vele a kapcsolatot a Lede Company PR-csapata és a Entertainment 360 is. Bár a WWE továbbra is kiáll mellette, Hollywoodban is megérezte az eset hatását, miután több tervezett filmes projekttől is elesett.