Azt lehetne hinni, hogy a világ egyik leghíresebb színészét mindenki felismeri, de ez nincs így. 

A kétszeres Oscar-díjas Brad Pittet rendszeresen összetévesztik egy másik világhíres színésszel, Matt Damonnal. Kezdetben bosszankodott emiatt, aztán beletörődött a dologba. Egy ideje nem javítja ki a rajongókat, sőt autogramot is adott már Damon nevében. – Majd később úgyis rájönnek – legyintette nevetve, amikor elmesélte a történetet.

Brad Pitt a GQ magazinnak minap adott interjújában belengette, hogy visszavonul a színészettől, mert neki már csengettek, de producerként azért továbbra is kamatoztatja kreativitását a filmiparban. Hamarosan látható Babylon című filmje még nyilván nem a hattyúdala, sőt akár újabb aranyszobrocska is kinéz neki. 

A Hollywood első fénykorába kalauzoló filmben azt az időszakot éneklik meg, amikor a némafilmről áttértek a hangosra, Pitt a korszak nagy szívtipróját, John Gilbertet személyesíti meg. A történelmi hűségre törekvő 185 perces (!) filmben felvonulnak a korszak álomgyárának nagyjai a stúdiófőnököktől a sztárokig, a női főszereplő Margot Robbie, Chaplint pedig Tobey Maguire alakítja, aki egyben a produkció executive producere is. Egyébként nem kell attól tartani, hogy a több mint háromórás műsoridő unalomba fullad, mert a rendező az Oscar-díjas Damien Chazelle (Kaliforniai álom).

A film 2023. január 5-től látható a magyarországi mozikban.

UIP-Duna