'B*ssza meg': Diane Kruger Tarantino filmjének castingjáról

Bár Diane Kruger felejthetetlen alakítást hozott Quentin Tarantino 2009-ben megjelent Becstelen brigantyk című rendezésében, a színésznő nem ápol túl kellemes emlékeket a film castingjáról.

Kruger egy friss interjúban beszélt arról, hogy a kezdetekben enyhén szólva sem jöttek ki jól a rendezővel, elmondása szerint ugyanis Tarantino meg sem akarta őt hallgatni a szereplőválogatás során.

“Mindenkit meghallgatott előttem, engem viszont nem volt hajlandó, mivel látta egy korábbi alakításomat, amely nem tetszett neki. Szóval már az elején sem hitt bennem. Végül csak azért egyezett bele a dologba, mert nem maradt más rajtam kívül” - nyilatkozta a színésznő.

“Úgy voltam vele, hogy ‘b*ssza meg! Megcsinálom, és bebizonyítom neki, hogy képes vagyok rá” - tette hozzá Kruger, majd azt is elmondta, hogy a meghallgatásra a saját költségén kellett Németországba repülnie.

A színésznő egy korábbi interjúban viszont kiállt a rendező mellett, miután azzal vádolták meg Tarantinót, hogy tiszteletlenül bánik a forgatáson a stábbal. Kruger leszögezte, hogy Tarantinóval remek és kifogástalan volt a munkakapcsolata.

dráma | háborús | kaland | szatíra

SkyShowtime (2023.02.14.)

Quentin Tarantino filmje a II. világháború ideje alatt, Franciország német megszállásának első évében játszódik. Shosanna Dreyfus (Mélanie Laurent) családját a lány... több»