Az Entertainment 360 ügynökség felbontotta a szerződését Jonathan Majors színésszel.

Mindez azután történt, hogy Majorst március végén New Yokrban testi sértés és zaklatás vádjával letartóztatták. Majors-t korábbi PR-menedzsere, a Lede Company is ejtette. A helyzetet egyelőre egyik ügynökség sem kommentálta hivatalosan.

A színészt március 25-én tartóztatták le Manhattanben, és vádat emeltek ellene testi sértés és zaklatás miatt egy 30 éves nővel folytatott családi vita kapcsán. A meg nem nevezett áldozatot a hatóságok elmondásaz szerint kisebb fej- és nyaksérülésekkel szállították kórházba.

Majors jogi csapata tagadta, hogy a bántalmazás megtörtént volna, azt állítva, hogy léteznek olyan bizonyítékok, amelyek tisztázzák a színészt a vádak alól. Priya Chaudhry ügyvéd elmondta, hogy ügyfele ártatlanságát épp az illető hölggyel való üzenetváltások tudják majd igazolni.

Nagyon úgy tűnik, hogy Majors színészi karrierjét derékba törte ez a botrány, ezt megelőzően Hollywood egyik feltörekvő sztárjának számított, ráadásul ebben az évben jelent meg az ő főszereplésével készült Creed III és A Hangya és a Darázs: Kvantumánia.