Törvényszerű volt, hogy az egyik legsikeresebb brit sorozat, a Downton Abbey filmváltozatot kap, és már el is készült a mozi - az viszont újdonság, hogy az alkotók mozifranchise-ban gondolkoznak, vagyis a vásznon is sorozat lesz a brit arisztokraták társasági kalandjaiból.

„Én nem nyírtam ki a fél szereplőgárdát, ahogy a Coronation Streetben tették (a másik legnépszerűbb brit tévésorozat – a szerk.), ezért úgyszólván mérget lehet venni arra, hogy lesz folytatás” – mondta a The Sun című lapnak a sorozat kreátora és egyik forgatókönyvírója, Julian Fellowes.

Downton Abbey kritikailag és a nézettséget tekintve minden idők egyik legsikeresebb brit sorozata, a leginkább várt epizódok Angliában elérték a tízmilliós, rekordnak számító nézőszámot. A széria komoly társadalmi hullámokat is vert, több szempontból is vitatkoztak róla, például az írek és a katolikusok ábrázolását illetően, de még nyelvészeti kifogások is felmerültek, mondván, túlságosan modern kifejezéseket használnak a száz évvel ezelőtti arisztokraták.

A Downton Abbey szeptember 12-től látható a hazai mozikban.

Crawley-ék és szolgálóik életük legfontosabb pillanatára készülnek fel. Az angliai király és királynő látogatása felkorbácsolja a kedélyeket. Az eredeti sorozat készítője, Julian Fellowes rendezésében az eredeti színészek főszereplésével jön a Downton Abbey mozifilm. V. György királyra és Mária királynőre pazar fogadtatás vár Downton Abbey-ben, a birtok teljes felügyeletét ellátó Mary élete legnagyobb kihívása előtt áll. Mary arra kéri a nyugdíjba vonult Carsont, hogy utoljára térjen vissza a házba, hogy felügyelje a ház történetének legjelentősebb eseményét, de nem minden megy a tervek szerint. A király és a királynő egy olyan vendéget is magával hoz, aki a Crawley-k és a Downton jövője szempontjából is sorsdöntő jelentőséggel bír. Miközben Tom Branson egykori ír republikánus politikai nézetei kihívás elé kerülnek, Daisy lázadást szít a konyhában. A nővérek igyekeznek mindent megtenni a látogatás sikere érdekében, de amikor a király Edith férjének, Bertie-nek egy visszautasíthatatlan ajánlattal áll elő, a konfliktus elkerülhetetlenné válik. Miután pedig Violet néhány meglepő titokra bukkan, Mary fontos döntések meghozatalára kényszerül, melyek nem csak az ő, de egész Downton sorsát meghatározzák.