Érzelmes vallomást tett a tárgyalásán Johnny Depp, mondjuk a részleteket

A hétfői nappal folytatódott Johnny Depp és Amber Heard pere, kedden pedig maga Depp tett tanúvallomást.

A színész már mondandója elején leszögezte, hogy célja, hogy “tisztázza a dolgokat” a családon belüli erőszak vádja kapcsán. “Az igazság az egyetlen dolog, ami érdekel. A hazugságok nem vezetnek sehova, de a hazugságok hazugságra épülnek, azok pedig további hazugságra épülnek. Az igazság megszállottja vagyok” - mondta Depp.

Heard korábban azzal vádolta Deppet, hogy kapcsolatuk során többször megütötte, fojtogatta és megrúgta. Azt is állította, hogy Depp egyszer szexuálisan bántalmazta őt egy 2015–ben Ausztráliában történt veszekedésük során. Depp ezeket a vádakat tagadta.

“Úgy éreztem, hogy az én felelősségem, hogy ne csak magamért álljak ki, hanem a gyermekeimért is. Ördögi dolognak tartottam, hogy a gyerekeimnek iskolába kell menniük, és a barátaik vagy az iskolában dolgozó emberek azzal a hírhedt People magazin címlapjával közelednek hozzájuk, amelyen Ms. Heard egy sötét zúzódással az arcán látható” - mondta a színész.

Depp arról is vallomást tett, hogy gyerekként fizikai bántalmazást szenvedett el az anyjától, majd elmondta, hogy az anyja dolgokat dobált hozzá, és egy magas sarkú cipővel verte őt, a továbbiakban pedig kitért Hearddel való kapcsolatára is.

“Figyelmes volt. Szerető volt. Okos volt. Kedves volt. Vicces volt. Megértő volt" - mondta a színész, majd hozzátette, hogy közös volt az érdeklődésük a blues zene iránt, ugyanakkor azt is elmondta, hogy úgy érezte kapcsolatuk kezdete után másfél évvel Heard teljesen megváltozott.

“Szégyellem magam néhány utalás miatt. Szégyellem, hogy abban az időben - a pillanat hevében, a fájdalom hevében - amit éreztem, az sötét helyekre vitt” - mondta a színész kitérve azokra az üzenetekre, amelyekben “Heard rothadó testére” utalt.

Depp függőségére is kitért a vallomásában: “Azért szedtem ezeket az anyagokat, hogy elzsibbasszam magam, hogy elzsibbasszam magam a szellemektől, a lidércektől, amelyek még mindig velem voltak a fiatalkoromból kezdve. Ez lényegében öngyógyítás volt eleinte.” A színész a továbbiakban elutasította azt, hogy óhatatlan módon igényelte volna a kábítószert. “Nem vagyok valami mániákus, akinek állandóan be kell lőnie magát.”

A színész azt is elmondta, hogy kapcsolatuk alatt olyan apróságokon is sikerült összeveszni akkori feleségével, mint az esti lefekvés: “Nem értettem, hogy 50 év körüli férfiként miért nem engedik meg nekem, hogy akkor menjek aludni, amikor én akarok, szemben azzal, amikor ő akar.”

Johnny Depp meghallgatása szerdán folytatódik, a tárgyalás pedig egészen május végéig tart majd, amely során Amber Heard is tanúvallomást tehet majd.