Ez már nem a régi X-Men! Megszólalt az új X-Men rendezőjeA kép forrása: 20th Century Fox

A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige megerősítette, hogy a Mennydörgők* rendezője, Jake Schreier dolgozik az MCU új X‑Men reboot projektjén. A döntést A Fantasztikus 4-es: Első lépések promóciós eseményén jelentették be – írja a Variety.

„Igen, azt hiszem, ezt nyugodtan kijelenthetjük” – mondta Schreier, amikor arról kérdezték, hogy a Marvel X-Men-ről alkotott képe „felismerhetően más lesz-e, mint ami korábban volt”. Viccesen hozzátéve: „Tudod, ott van valahol az a vörös mesterlövész-pont” – idézi a Variety.

Ezután hangsúlyozta: „De az, hogy képesek legyünk feltárni az összes olyan ötletet, amely ebben a gazdag forrásanyagban rejlik, de a forrásanyagra jellemző léptékben is, ez egy nagyon ritka és szerencsés lehetőség” – folytatta Schreier. „Ez nagyon izgalmas.”

A rendező az interjú korábbi részében ezt nyilatkozta: „Amit elmondhatok, az az, hogy ez egy eredendően érdekes és összetett anyag… Az X-Men alapötlete a komplex. Ez egy hihetetlen lehetőség szuperérdekes karakterekkel és [sok] belső konfliktussal. Ezek a karakterek a identitásukkal és a világban elfoglalt helyükkel küzdenek – ez eredendően érdekes és összetett anyag.”

A rendező kijelentése alapján az új film lényegesen eltér majd a korábbi Hugh Jackman vezette X‑Men filmektől – nem csupán stílusban, hanem karakterkezelésben és tónusban is. Schreier szerint a cél az, hogy a Marvel adaptáció szélesebb képed adjon a képregények világáról, amely mélyebb narratív összefüggéseket is magában foglal.

Kevin Feige korábban elárulta: A Marvel egy fiatalokra fókuszáló rebootot tervez, amely tükrözheti a karakterek korát, tónusát és perspektíváját. A filmbe valószínűleg a képregényhez hű jelmezeket és karakterdesignt alkalmaznak, eltávolodva a korábbi, fekete bőrkabátos ábrázolástól.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!