Lássuk be, a Bosszúállók: Végtelen háborúban Thanos karaktere a legtöbb rajongó szemében vitte a pálmát, Josh Brolin alighanem karrierje egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta a Marvel eddigi legfélelmetesebb főgonoszának szerepében.

Kevesen számítottak azonban arra, hogy a Végjátékban valójában hamar búcsút kell inteniünk a karakternek, minekután a Bosszúállók csapatának megmaradt része felkutatta a remeteként élő Őrült Titánt, és szabályosan kivégezte.

A Végjáték készítői hatalmas dilemma előtt találták magukat, miként is folytassák a Végtelen háború történetét. A sztorinak mindenképpen dinamikusnak kellett maradnia, hogy semmit se veszítsen a lendületéből, és persze semmiképpen sem szerették volna újra a Végtelen háború sémáit körüljárni.

Végül a Marvel egyik producere, Trinh Train egy váratlan ötlettel állt elő, amelyet végül a rajongók is láthattak a film elején. „Az egész egy egyszerű beszélgetéssel kezdődött, felvetettük, hogy mi van akkor, ha ezt megcsináljuk, egészen őrült ötletnek tűnt. De végigjátszottuk az egészet: Mi van, ha a Bosszúállók ezt megteszik? Hogy megölik Thanost már az elején. Hogy hozzuk mindezt rendbe a történetben?” – mesélte a producer.

Kétségtelen, hogy ez a váratlan húzás remekül megalapozta a Végjáték cselekményét és a karakterek jellemvonásainak további alakulását. A recept pedig arra vonatkozóan is bevált, hogy a film számos bevételi és nézettségi rekordot megdöntött az idei év során.

Thanos (Josh Brolin) betartotta az ígéretét, végrehajtotta a tervét és megsemmisítette az univerzum felét. A Bosszúállók tehetetlenek, a Földön eluralkodott a káosz. Amerika Kapitány (Chris Evans) és a többi túlélő hős tudomására jut, hogy Nick Fury (Samuel L. Jackson) csak a végzetes katasztrófa előtt tudott vészjelzést küldeni és megerősítést kérni. A szuperhős közösség Marvel Kapitánnyal karöltve készül az ellenfél elleni küzdelemre. Csapatukhoz újra csatlakozik Ant-Man (Paul Rudd) is.