A mai napig nagy várományosnak számít az Ananász expressz folytatása, noha az elmúlt évek során egyetlen alkalommal sem derült ki, miért nem készült el a második rész.

Maga Seth Rogen egy friss interjúban azonban őszintén beszélt arról, mi lehetett az oka annak, hogy a projekt végül nem kapott zöld utat, amelynek alapkoncepciója ráadásul a Itt a végéhez is kapcsolódott volna.

“Megpróbáltunk belevágni, a Sony hackjének köszönhetően azonban nem valósulhatott meg. Igazából megtalálhatjátok azokat az e-maileket, amelyben a Sony úgy döntött, hogy elkaszálja a projektet. Mi néhány évvel ezelőtt teljesen nyitottak lettünk volna, csak épp a stúdió nem mutatott érdeklődést” - mesélte a színész.

2014-ben valóban kiszivárgott a film producere, Judd Apatow és a Sony elnöke, Amy Pascal közötti üzenetváltás, amelyben Apatow 50 millió dolláros költségvetésre kért támogatást a stúdiótól, a szerződéskötés azonban sosem valósult meg a későbbiekben.