Furcsa véget érhet a James Bond-korszak

A 007 Nincs idő meghalni-film már sok furcsa pletykának adott alapot az elmúlt években, de lehet, hogy a mostaniakat érdemes komolyan venni – illetve ezek tényleg olyanok, amelyek teljesen más irányba terelhetik Hollywood egyik legrégebbi és legsikeresebb franchise-ának további sorsát.

Ian Fleming alakjának története évtizedekre nyúlik vissza, számos színészt és színésznőt segített hozzá a világhírhez vagy az ikon státuszhoz és az biztos, hogy hosszú története ellenére a 007-es szerepe igen hálás tud lenni. Daniel Craig az új filmben ötödjére és utoljára bújik majd a sármos kém szerepébe – ám a most felröppent, bennfentestől származó pletykák szerint ugyanis nem csak ez az egy dolog jelent majd változást a következő filmekre nézve.

Az eredeti rendező, Danny Boyle nemrég távozott a produkciótól, a hírek szerint kreatív különbségekre hivatkozva, és most egy névtelen forrás elég konkrét hírekkel szolgált afelől, hogy pontosan min is különbözött össze a rendező és a stáb: még pedig azon, hogy Boyle nem volt hajlandó drámai körülmények között ölni meg James Bondot. A pletykák szerint ugyanis ez a terv, és Craig így nagyon elegánsan távozhatna a sorozatból, mint a színész, aki meghal Bondként.

Eddig erre a sorozat évtizedes történelme során nem volt példa – egyik színész sem úgy adta át a stafétabotot a következőnek, hogy meghalt volna. Így mindenképpen újítás lenne ez a húzás, kérdés, hogy szükséges-e, illetve nem túlzó-e. Elvégre Bond nem hal meg, nem öregszik és nem győzik le. Ezek azok az alappillérek, amelyekre eddig olyan ügyesen sikerült újabb és újabb, mindig a kor szájízéhez igazított ikont varázsolni az ügynökből.

A kreatív viták mellett gondok adódtak a finanszírozással és a büdzsével kapcsolatban is, ám Boyle pozíciója nem igazán tűnt erősnek azzal szemben, hogy Craig nem csak az arcát adja most Bondnak, hanem producerként is tevékenykedik a filmben, így tetszik vagy sem, a rendezőnek kellett távoznia.

Ám az új rendezőt még nem találták meg, az idő viszont vészesen fogy – és ha ez így megy tovább, lehet, hogy a stúdió nem tudja tartani magát az eredeti premierdátumhoz, mi pedig nem 2019 novemberében tudjuk majd meg, hogy Bond tényleg meghal-e - és ha igen, akkor mégis hogyan folytatódnak majd elképesztő kalandjai.