Gal Gadot nem szívesen emlékszik vissza a Törtetők forgatására, a színésznő elmondása szerint ugyanis kifejezetten rossz élmény volt számára.
Gadot nemrégiben adott interjút a The Wrap magazinnak, amely során többek között a Hófehérke sikertelenségének okaira is kitért, mindemellett pedig beszélt arról is, hogy mennyire sötét emlékként éli meg a mai napig a Törtetők munkálatait.
"Utáltam az egészet, egyáltalán nem élveztem. Valaki ott a stábból nagyon helytelenül viselkedett, odáig fajult a helyzet, hogy elhagytam a forgatást, és nem is dolgoztam velük tovább" - jegyezte meg a színésznő. Bár Gadot nem részletezte, ki vagy mi miatt döntött így, világossá tette, hogy ez az élmény negatív hatással volt rá.
A rendező, Doug Ellin még 2018-ban az Entertainment Weekly-nek elmondta, már Gadot kisebb szerepét látva is nyilvánvaló volt, hogy nagy jövő előtt áll. "Amikor Gal bejött, csak egy kis szerepe volt, de mindenki azt mondta: ‘Ez a lány még nagy sztár lesz.’ Jó érzés volt később látni, hogy igazunk lett" - mondta Ellin.
Az idén márciusban a hazai mozikban is bemutatott Hófehérke jelenleg már elérhető a Disney+-on. Csekkoljátok a film előzetesét kedvcsinálóként, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
