Halálos iramban 10: Jason Momoa összerúgja a port Vin Diesellel

Még januárban derült ki, hogy Jason Momoa tárgyalásokat folytat a Halálos iramban 10 kapcsán. Az Entertainment Tonightnak nyilatkozva a Batman vörös szőnyeges premierjén Momoa megerősítette, hogy ő lesz a film főgonosza.

“Jó móka lesz, eljátszhatom a rosszfiút, amire már jó ideje nem volt alkalmam. Most én lehetek a rosszfiú. Egy nagyon extravagáns rosszfiú.”

Miután annyi filmben játszotta már a hőst, Jason Momoát most egy másik oldaláról is megismerhetjük. A filmet várhatóan egyszerre forgatják majd a franchise-t lezáró 11. résszel, és éppen ezért nagyon valószínű, hogy Momoa szerződése sem csak a 10. epizódra szól.

Justin Lin visszatér a rendezői székbe, míg a forgatókönyvet Chris Morgan jegyzi.

Várhatóan Charlize Theron is visszatér Cipher szerepében Dwayne Johnsonnal ellentében, aki mostanra annyira összerúgta a port Vin Diesellel, hogy előbbi kizárta a közös munka lehetőségét.

Jason Momoa legközelebb az Aquaman 2-ben lesz látható, amely a tervek szerint 2022. decemberében kerül a mozikba. A Halálos iramban 10  forgatása idén tavasszal kezdődik Londonban, a premier 2023. májusában lesz esedékes.