2019.08.16   szerző: csd   hozzászólások: 0

Ugyan ki ne hallotta még a mesét, amely a Disney egyik legrégebbi hercegnő sztorijának számít, amelyet 1950-ben 3 Oscar-díjra is jelölték, 1951-ben pedig az Arany Medvét is hazavihette a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Hamupipőke – Ezért ez a kedvenc meséje magának Walt Disney-nek is

A történetet alighanem mindenki ismeri: Hamupipőke a varázslatosan szép, szorgos lány egyedül marad mostohaanyjával és mostohatestvéreivel, akik egyáltalán nem veszik emberszámba, sőt minden ház körül munkát vele végeztetnek el. A lány egy sokkal jobb életben reménykedik, hogy talán a bálba is sikerül eljutnia, ahol táncolhat majd a herceggel. És lám, ez a kívánság teljesülni látszik, amikor a Jótündér segít rajta egy kis varázslattal. A bűbáj azonban éjfélkor megtörik, így Hamupipőkének menekülnie kell haza, a hercegnek pedig csak egy üvegcipő marad, ami alapján megtalálhatja őt…

Na, igen. A mesének számtalan változata ismert, a legtöbbek számára talán mégis a Disney-féle változat a legkedvesebb. Nem is csoda, hiszen a mese 1950-es változatának animációja igazán lenyűgözőre sikeredett, és talán nem véletlen, hogy magának Walt Disney-nek is ebben a történetben található a kedvenc jelenete. Történetesen az, amelyikben a Jótündér átváltoztatja Hamupipőke szakadt ruháját gyönyörű báli ruhává.

82 Hamupipőke  (1950)

animáció | családi | fantasy | musical | romantikus

Hamupipőke egy angyali teremtés, kedves, szorgos és csodaszép, ám a gonosz mostohaanyja és két irigy mostohatestvére emberszámba sem veszi. Hamupipőke jobb életről álmodozik,... több»