Hivatalos, a Netflixre érkezik a Resident Evil-sorozat

Sorozat készül a Resident Evil című videójátékból – méghozzá a Netflixre, amelyben nincsen semmi meglepő.

A streaming-szolgáltatás egyrészt eddig nagy sikerrel adaptált számítógépes játékokat mozgóképre, másrészt a Resident Evil egy kifejezetten sikeres és sokak által ismert franchise-zá nőtte ki magát 1996 óta, amikor is az első játék megjelent.

A játékot több mint 85 millió példányban adták el világszerte, és az alaptörténetből készült 6 egész estés film összesen 1,2 milliárd dollárnyi bevételt hozott világszerte, és ezzel a legsikeresebb filmes adaptációként tartják számon.

A filmek Paul W.S. Anderson rendezésében készültek Milla Jovovich főszereplésével, az első, A kaptár 200-ben, míg az utolsó, A kaptár – Utolsó fejezet 2017-ben került a mozikba.

A tervezett sorozat alapja ugyanaz lesz, mint a filmeké: a történet egy posztapokaliptikus világban játszódik, a T-vírus kiszabadulása és elterjedése után, amikor a világot felemészti a zombi-áradat, és a készítők szerint mélyíteni és bővíteni szeretnék a már ismert mitológiát.

A sorozathoz jelenleg showrunnert keres a Constantine Film, amely a Netfilxszel közösen hozza majd tető alá a projektet.

És ami még érdekes: ettől függetlenül a tervek szerint készül egy újabb egész estét film is, amelyet  Johannes Roberts rendez majd. Ezzel kapcsolatban egyelőre több a kérdés, mint a válasz: vajon ez is a Netflixen debütál majd? Lesz köze a sorozathoz vagy sem? Milyen idősíkon játszódik majd? Ha valóban mozgásba lendülnek majd a dolgok, akkor valószínűleg több információhoz jutunk majd.