Meg 2: Mit tudunk a folytatásról?

2018 nyarán tarolt a Meg a mozikban, a produkció közel 530 millió dollárt hozott a konyhára, így csak idő kérdése volt, mikor jelenti be a Warner a folytatást. De mi a helyzet a filmmel?

A Hollywood Reporter tavaly ősszel szellőztette meg, hogy a stúdió a Rebecca rendezőjét, Ben Wheatley-t szerződtette a projekt élére, ráadásul maga Jason Statham is visszatér a sztoriban, amelyről bár egyelőre nem sok mindent lehet tudni, annyi bizonyos, hogy Jon és Erich Hoeber már gőzerővel dolgoznak a forgatókönyvön. 

Ez mind szép és jó, de hogy áll most a projekt? Nos, az első film rajongói számára nincsenek túlságosan jó híreink, ugyanis a bejelentés óta elég nagy a hallgatás a produkció körül: se premierdátum, se stáb, se történet, miközbe Statham sorra forgatja az új filmjeit, és nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben nagyon felszabadulni a határidőnaplója. Ez viszont nem sok jót jelent a Meg 2 számára. 

Alapanyag viszont bőven lenne hozzá. Steve Alten még 1997-ben írta meg azonos című regényét, amely alapján a 2018-as adaptáció készült. Alten az elmúlt évek során viszont további 6 folytatást írt az eredeti történethez. Egy franchise kiépítéséhez is elegendő szöveg áll rendelkezésre, bár valószínűleg mindez majd a második rész sikerétől is függ majd.

A Disney egyébként 1990-ben vásárolta meg a filmesítési jogokat, akkoriban azonban nem látott fantáziát a koncepcióban, így 2015-ben a Warnernnek “passzolta” tovább a labdát. A  Meg 2 munkálatairól egyelőre tehát nincsenek bővebb információk, de a jövőben remélhetőleg gyakrabban is hallunk még az előkészületekről.

akció | horror | katasztrófafilm | sci-fi | thriller

A valóság minden képzeletet felülír. Amikor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja, Jonas Taylor (Jason Statham) egy balul sikerült bevetés után azt állítja, hogy a... több»