2021.05.07   olvasottság: 4316x   szerző: hp   hozzászólások: 0

A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hadik címmel készülő 1757-ben játszódó nagyszabású mozifilmnek, mely felidézi a magyar huszár virtust és Hadik András páratlanul merész katonai bravúrját, mely során maroknyi csapatával megsarcolta Berlint.

Huszárok, előre! Olyan magyar szuperprodukció készül, amihez foghatót még nem láttunk

„Emléket állítani a magyar huszár virtusnak és természetesen Hadik András katonai bravúrjának. A virtusnak, amelyben a kalandra vágyó merészséget az erkölcsi tartás ötvözte nemessé. Ez volt a magyar huszár! Ez különböztette meg minden más katonától már a kezdetektől fogva és ez maradt a jellemzője évszázadokon keresztül. Olyan történelmi kalandfilmet szeretnénk készíteni a Hadik-ból, amelynek főhősét két erő kormányozza: a bátorság és a becsület. Sodró lendületű képekből áll össze a történet, a film ritmusát tekintve az egész egy hihetetlen vágta lesz. A történet alig hagy egy szusszanásnyi időt a szerelem, család, barátság, kötelesség és árulás érzelmes epizódjainak, aztán újra, mint a forgószél, tovább ragadja hőseit és a nézőt.” – összegzik vállalásukat a Hadik alkotói.

Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből készül Hadik címmel látványos kalandfilm, mely a magyar történelem egyik legdicsőbb mozzanatát dolgozza fel Hadik András merész berlini portyájának és a legendás 24 darab balkezes kesztyű történetének felelevenítésével.

A film főszerepét generációjának egyik legnépszerűbb színésze Trill Zsolt alakítja, a további szerepekben többek között László ZsoltHirtling István,és Mucsi Zoltán lesz látható. Erőt próbáló kihívások várják a szereplőgárdát, hiszen a hungarikumként jegyzett magyar huszárok világának megelevenítéséhez többek között a lovas tudás magas foka is szükséges.

A Hadik rendezője Szikora János Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas, érdemes művész lesz, aki közel öt évtizedes pályája során számos emlékezetes színházi előadást és filmes produkciót valósított meg. A stábhoz operatőrként csatlakozik Győri Márk, aki magyar filmeket követően több európai filmben is bizonyította tehetségét. A Hadik látványos, nagy statisztériát felvonultató lovas jelenetein Steve Dent angol akciórendező is dolgozni fog.

A forgatás a tervek szerint ősszel kezdődik és a mozifilmet 2022 végén láthatják a nézők. A Hadik producere dr. Nagy Endre.