Így fest majd Linda Hamilton a Terminator 6-ban

Linda Hamilton készen áll arra, hogy ismét megmentse az emberiség által ismert világot a Terminator: Sötét végzet-ban. Bár a filmet még nem kezdték el forgatni, és a produkcióval van egy kis csúszás, a színésznő már rákészült a szerepre, mivel az eredeti tervel szerint idén nyáron már bele is csaptak volna a lecsóba.

A munka természetesen nem vész kárba, és a frissen felbukkant fotó csak megerősíti a rajongókat abban, hogy érdemes lesz várni a filmet. Bár  Emilia Clarke minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a Terminátor: Genisysben a színésznő nyomába érjen, ezt sokak szerint nem sikerült kellően kiviteleznie – hiszen az eredetinél nehéz jobb replikát csinálni.

De nem csak Sarah Connor tér vissza az új filmben, hanem a jó öreg T-800-as is Arnold Schwarzeneggerrel – a színészen nemrég ugyan igen komplikált, nyitott szívműtétet hajtottak végre, szerencsére már jól van és lábadozik, hamarosan pedig ő is elkezdhet felkészülni a szerepre. Bár a stúdió azt nyilatkozta, hogy nem emiatt csúsztatták a film premierjét 2019 novemberére, a döntésben minden bizonnyal ez a tény is közrejátszott.

A főszereplőkön kívül a kamerák mögött is ismerős arcok állnak majd: bár James Cameron most igen elfoglalt az Avatar-filmekkel, azért vastagon részt vesz majd a munkában producerként és forgatókönyvíróként, a rendezést pedig Tim Millerre bízták, a címszerepben pedig Gabriel Luna tűnik majd fel.

Bár a történetről még nem sokat lehet tudni, a forgatás megkezdésekor valószínűleg csöpögtetnek majd nekünk is némi infót arról, hogy mire számítsunk. Az sejthető, hogy a franchise új irányt vesz majd, és nem követi az előző filmet – de hogy pontosan mi történik majd, azt még csak az igazi bennfentesek tudják.

De addig is: a korodosó Linda Hamilton, aki kész szembenézni azzal, ami rá vár.