Indiai remake-et kap a Rambo, Stallone áldását adta a filmre

Bollywood nagyköltségvetésű remake-et készít a Rambohoz.

Évek teltek el azóta, mióta kiderült, hogy az indiai színész, Tiger Shroff lép Sylvester Stallone nyomdokaiba a Rambo remake-jében, de aztán sokáig nagy volt a csend a produkció körül. A címszereplő karaktert 1982-ben ismerhettük meg, mely azóta további négy folytatást élt meg. A remake rendezői székét Siddharth Anand foglalja majd el.

Shroff annak idején a Deadline újságírójának elmondta, hogy hatalmas megtiszteltetésnek veszi, hogy ő alakíthatja a film főszerepét, és bár a lehető legtöbbet szeretnék megtartani a Stallone-féle ikonikus Rambo karakteréből, nem szeretnének az utánzás csapdájába esni.

A film premierjét eredetileg 2018-ra tűzték ki, de a bemutató azóta is várat magára. A közelmúltban viszont újra az előtérbe került a produkció, amikor felmerült, hogy Prabhas veszi át Shroff szerepét, az akciósztár azonban határozottan tagadta a pletykákat.

A film korábbi bejelentését egyébként maga Stallone sem hagyta szó nélkül, aki az Instagram-oldalán keresztül kívánt sok szerencsét a fiatal kollégájának.

"Izgalommal tölti el a szívem, amikor egy fiatal művész egy különleges lehetőség előtt áll, hogy a csillagok közé emelkedjen. Meggyőződésem, hogy szívedet-lelkedet bele fogod tenni... Soha ne add fel!" -írta. 

Arról azonban, hogy végül mikor mutathatják be a filmet, egyelőre nincsenek információk.