Itt a Zombieland 2 első posztere

Tíz évet kellett várnunk a kultikus Zombieland folytatására, melyhez végre megérkezett az első hivatalos promóciós anyag.

2019-ben az eredeti rendezővel és szereplőgárdával folytatódik a minden idők egyik legjobb (zombi) vígjátéka, a Zombieland, melyhez megérkezett az első hivatalos poszter.

Az alkotók stílusosan a közösségi médiában népszerű 10YearsChallange-hez igazodva hozták nyilvánosságra a plakátot a film hivatalos Twitter-oldalán. A poszter épp azt hangsúlyozza, ami miatt milliók várják a filmet: minden a régi, beleértve a főszereplőket és a rendezőt is. Ennek értelmében a két poszter beállítása is ugyanaz, mindössze a szereplők öregedtek tíz évet.

A bejegyzés egyúttal a film hivatalos címéről is lerántja a leplet, ami:

Zombieland 2: Double Trap.

A film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Woody HarrelsonEmma StoneJesse Eisenberg és Abigail Breslin, míg a rendezői széket Ruben Fleischer foglalhatja el. Ami a történetet illeti, egyelőre nem sok derült ki a cselekményről, így csak abban lehetünk biztosak, hogy a folytatásban már fejlettebb zombikkal kell majd szembenézniük a hőseinknek.

A Zombieland 2008-ban debütált a mozikban, és az anyagi siker mellett szinte azonnal kult-státuszra tett szert. A film 23 milliós költségvetésére több mint 100 millió dollár kaszált, a rajongóknak mégis tíz évet kellett várniuk a folytatásra, melyet tavaly ősszel jelentettek be hivatalosan.

A Zombieland 2 2019. október 10-től látható a hazai mozikban.