Izgalmas híreket osztott meg Andy Serkis az új Batman-filmről

Egyelőre még nem tudni, hogy mikor indulhat újra az élet Hollywoodban, a járvány miatt lényegében minden forgatás és filmes projekt parkolópályára került. Így a Matt Reeves féle Batman munkálatai is hetek óta vesztegelnek. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy ne érkeznének izgalmas és érdekes hírek a projektről.

Most épp Andy Serkis adott interjút a LADbible magazinnak, amelyben a film hangulatáról, illetve a sztoriról is elárult néhány érdekes részletet. Andy Serkis alakítja majd Alfred Pennyworth-öt, Bruce Wayne hűséges komornyikját és segítőjét. Kettejük kapcsolata már a képregényekben is meglehetősen bensőséges volt, mivel sokáig ő volt az egyetlen, aki tudott Batman valódi kilétéről. Alfred már egészen pici gyerek kora óta apja helyett apjaként nevelte Bruce-t, miután az elveszítette szüleit.

Ezt a szoros kapcsolatot helyezik majd előtérbe az új Batman moziban is, de legalábbis elég nagy hangsúlyt kap majd Bruce és Alfred viszonya a történet alakulásában. És ez a történet sokkal komorabb, zordabb lesz mint a korábbi Batman feldolgozásoké. Ezt már korábban is említette a Pingvint alakító Colin Farrell, amit most Andy Serkis is megerősített.

Ezek szerint minden idők legsötétebb Batman mozijára készülhetünk, amely nem csak versenyre akar kelni a Christopher Nolan féle trilógiával, de e tekintetben le is akarja mosni azt a színről. Hogy ez végül milyen formában valósul majd meg, az egyelőre a jövő zenéje.

Egyelőre tehát még nem tudni, hogy mikor folytatódhatnak a forgatások, amelyekről Andy Serkis elárulta, hogy a márciusi leállásig az ő jeleneteinek nagyjából a felét tudták csak felvenni. A színész így kíváncsian várja, mikor és hogyan folytatódhat majd a munka, és főleg milyen hatással lesz a szünet az egész projektre.