Nem kell már sokáig várnunk, hogy a huszonötödik James Bond film megérkezzen a hazai mozikba. 

Cary Fukunaga rendezését számos alkalommal halasztották el a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet miatt, úgy tűnik azonban, hogy szeptember harmincadikán csakugyan végre nagyvászonra kerül.

Fukunaga a napokban adott interjút a Hollywood Reporter magazinnak a Nincs idő meghalni promója kapcsán, amely során igencsak kendőzetlenül nyilatkozott a franchise korábbi epizódjairól, a rendező szerint ugyanis a Sean Connery-féle 007-es ügynök erőszaktevő volt.

Kétségtelen, hogy a fentiekkel szemben Daniel Craig által alakított karakter sokkal nagyobb tisztelettel bánik nőtársaival szemben, mindez pedig annak is köszönhető, hogy a #metoo kampány és Harvey Weinstein körül kirobbant botrány megtette hatását Hollywoodban:

“A Tűzgolyó vagy a Goldfinger az, amelyikben Sean Connery megerőszakol egy nőt? Amelyikben a nő azt mondja, hogy ‘nem, nem, nem’, mire a férfi azt feleli, hogy ‘igen, igen, igen’. Ez ma egyszerűen nem menne át.”

Bond filmek női szereplőinek új képe egyébként Phoebe Waller-Bridge forgatókönyvírói munkájának is köszönhető, akiről nemrégiben maga Daniel Craig is úgy nyilatkozott, hogy gyakorlatilag új életet lehelt a franchise-ba.

Az ikonikus brit titkosügynök, James Bond megpróbálja a háta mögött hagyni a múltját, kilépve az MI6-ből és a feladva a királynő és a korona védelmét Jamaicán telepszik le, hogy nyugalomban élje le az életét. Csakhogy minden egy csapásra megváltozik, amikor váratlanul megjelenik egy régi ismerős, Fleix Leiter, aki a CIA-nak dolgozik, és ugyanis úgy véli, egyedül Bond nyújthat segítséget neki. Az egykori kém vonakodva, de elvállalja a feladatot, hogy kiszabadítson egy fogságba ejtett tudóst, csakhogy a nyomozása során Bond egy szövevényes ügy kellős közepén találja magát. Egy rejtélyes gonosztevő eközben birtokába jut egy olyan fejlett technológiának, mely hatalmas kockázatot jelent az emberiségre, és Bondra hárul a feladat, hogy megakadályozza a titokzatos alakot abban, hogy véghezvigye elvetemült tervét.  Az elképesztően látványosnak és akciódúsnak ígérkező Nincs idő meghalni-ban Daniel Craig immáron utoljára ölti magára James Bond szerepét, nemezisét az Oscar-díjas Rami Malek alakítja, míg a direktori széket ezúttal a Törvény nevében sztárrendezője, Cary Fukunaga foglalhatta el. A 007 Nincs idő meghalni Forum Hungary forgalmazásában a mozikban.