Jason Momoa semmit sem bízott a közönség képzeletére a Jimmy Kimmel Live! legutóbbi adásában.

A színész gyakorlatilag egy lila pizsamában érkezett a műsorba, nem sokkal később viszont ez is lekerült, hogy többet is megmutasson magából, így Momoán gyakorlatilag csak egy hawaii malo maradt.

“Egy műsort csinálok épp, aminek én vagyok az alkotója, írója, rendezője és producere is egyben. Ennek az Apple-sorozatnak a címe Chief of War, és az egész az 1780-as, 1790-es évek Hawaiiján játszódik. Ezt viselem minden nap. Épp készülődtem a szerepre, és szeretek belebújni a karakterembe” - mondta Momoa.

“Igazából már nem is szeretek ruhát hordani. Minden nap benne vagyok. Állandóan ezt hordom” - tette hozzá a színész. Az interjúról készült felvételt lentebb tudjátok megtekinteni, a szóban forgó pillanat a hatodik percben látható.